Kósa Lajos elhatárolódott a "holokamuzó" jobbikostól

Ágoston Tibor jobbikos önkormányzati képviselőt már többen följelentették a holokauszttal viccelődő beszéde miatt, ma pedig Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere is elhatárolódott tőle a város nevében.

Egyértelműen kijelentjük, hogy elhatárolódunk a Jobbik debreceni frakcióvezetőjének a holokausztra vonatkozóan tett méltatlan nyilatkozataitól - közölte ma a debreceni önkormányzat nevében Kósa Lajos fideszes polgérmester, a nagyobbik kormánypárt alelnöke.

Mint beszámoltunk róla: Ágoston Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak debreceni önkormányzati képviselője, a párt Hajdú-Bihar megyei alelnöke egy nyilvános rendezvényen "holokamunak", majd "holokasztnak" nevezte a népirtást. Szavait nem csupán fölháborodás követte, de beszéde miatt a törvény előtt is felelnie kell, ugyanis Ágoston Tibor ellen büntetőfeljelentést tett a Debreceni Zsidó Hitközség, továbbá az ellenzéki Összefogás debreceni képviselő-jelöltje, Szegedi István, valamint a Demokratikus Koalíció több politikusa, így Oláh Lajos és Molnár Csaba.

Ágoston beszédére reagálva Kósa Lajos polgármester ma közleményt adott ki, amelyben ez olvasható: "Debrecen önkormányzata a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékhelyet létesít a vészkorszak debreceni áldozataira emlékezve. A második világháború idején, a város szolgálatában álló néhány tisztviselő zsidó polgárok életét mentette meg, amelyért Debrecen város önkormányzatának képviselője 2001-ben a Yad Vashem Intézet által a néhai tisztviselőknek adományozott kitüntetést vehette át".

A városvezető közleménye így zárul: "tiszteletben tartva az emberi méltóság és élet értékét, elhatárolódunk minden olyan kijelentéstől, amely kétségbe vonja a Holokauszt tényét, annak embertelenségét, és megkísérli történelmi súlyát, az azért vállalt felelősséget csökkenteni! Egyértelműen kijelentjük, hogy elhatárolódunk a Jobbik debreceni frakcióvezetőjének a holokausztra vonatkozóan tett méltatlan nyilatkozataitól".

Ágoston Tibor ügye valószínűleg napirendre kerül a város közgyűlése előtt is, hiszen Varga Zoltán, a baloldali DISZ képviselője határozati javaslatot nyújtott be az önkormányzathoz annak érdekében, hogy a testület ítélje el a jobbikos politikus megnyilatkozását.

Ágoston beszédét rögzítette a debreceni vagy.hu, amelynek videója itt megtekinthető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.