Kósa Lajos: a Jobbik a legnagyobb baromság

A Fidesz a demokrácia talaján áll, a Jobbik "a legnagyobb baromság", Szita Károly az ügynökügy miatt lett hátra állítva, Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre már nincs a Fidesz napirendjén - mondta egyebek mellett a Hetek Közéleti Klub vendégeként Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke.

A szélső­jobb sokkal többet árt a Fidesznek, mint amennyit használ, mondta Kósa, aki szerint alaptalanok a vádak, melyek szerint a Fidesz támogatná ezeket a szervezeteket. A MIÉP 2002-ben 340 ezer szavazatot vitt el a Fidesztől, miközben az MSZP csak 40 ezerrel szerzett többet Orbánéknál, 2006-ban pedig a MIÉP-Jobbik-szö­vet­ségre leadott voksok bizonyultak elveszettnek, hiszen ha ezeket a Fidesz kapta volna, megnyerhette volna a választást - érvelt a politikus, aki szerint napjainkban a Jobbik erő­teljesebben támadja a Fideszt, mint az MSZP-t, mert ugyanarra a szavazóbázisra vadászik, mint a legnagyobb ellenzéki párt. Kósa semmilyen módon nem tud azonosulni a Jobbikkal, szerinte a holokauszttagadás „úgy agyrém, ahogy van". „A Jobbik a legnagyobb baromság" - összegezte véleményét a Fidesz alelnöke a feltörekvő szélsőjobbos alakulatról.

A pécsi időközi választáson elért közel kétharmados Fidesz-győ­ze­lemről Kósa azt mondta: ha a parlamenti választáson is hasonló eredmény születik, lehetőség lesz az alkotmány módosítására, amelyet több területen is szükségesnek tart. Ide sorolta a parlamenti és az önkormányzati választás időpontjának egymástól két évre való eltolását, mégpedig azért, hogy akár a győztes, akár a vesztes pártoknak legyen elég idejük saját elitjük kicserélésére. Jelenleg a parlamenti választáson vesztes párt a közelgő önkormányzati választásra hivatkozva nem cseréli le vezetését, mondván, az átalakítás kellős közepén biztosan rosszabb eredményt érne el, mint változtatás nélkül. A győztesnél három hónappal a győzelem után erre nincs igény. Ebből adódóan viszont ma azt látjuk, mondta Kósa, hogy minden párt azzal az elittel politizál, ami a rendszerváltáskor kiépült. E szabályt erősítő kivételként Medgyessy Péter lecserélését említette.

Az alkotmánymódosítás miatti aggodalommal kapcsolatban hozzátette: a Fidesz a demokrácia talaján áll, ezért kizártnak tartja, hogy egy kétharmados győzelmet kihasználva a demokrácia kárára változtatná meg az alkotmányt. Ha így lenne, ő volna az első, aki visszavonulna - jelentette ki.

Az ügynökkérdésről szólva az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát tartaná fontosnak. Szita Károly, Kaposvár ügynökmúlttal összefüggésbe hozott fideszes polgármesterével kapcsolatban azt mondta, az ügy kipattanása után Szita nem kapott lehetőséget arra, hogy a párt színeiben induljon a parlamenti választáson. Kósa szerint egyébként az ügynökmúlttal a nagyegyházak sem tudtak szembenézni, pedig „különösen rájuk fért volna". A politikus súlyos problémának nevezte a békepapság intézményét, majd saját felfogását illusztrálandó elmondta: amikor meghalt egy debreceni, ügynökként is foglalkoztatott egyházi méltóság, a város képviseletében senki nem vett részt a temetésén.

Kósa Lajos azt is ellentmondásosnak és morális szempontból hibásnak tartja, hogy az antikommunista retorikát képviselő Fidesz a 2006-os választásokat megelőzően összefogott Szűrös Mátyással, sőt Orbán Viktor együtt kampányolt Pozsgay Imrével. Kósa szerint ez ma már nincs napirenden.

Bajnai Gordonnal kapcsolatban a Fidesz alelnöke kijelentette: jogi értelemben elfogadják miniszterelnöknek, politikai és morális értelemben azonban nem, mivel az őt jelölő MSZP nem arra a programra kapott felhatalmazást 2006-ban, amelyet most megvalósít. Arra utalva, hogy Bajnai csak egy évre vállalta a kormány vezetését, Kósa azt mondta: senkinek nem ajánlja, hogy olyan kőművessel építtesse a házát, aki előre közli, hogy ez lesz az utolsó munkája.

A Hetek beszámolójának teljes szövege itt olvasható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.