Kósa Lajos: választhatóak lehetnének a nem itt élő kettős állampolgárok
A politikus elmondta: a cívisvárosban eddig évente átlagosan mintegy 180-an tettek állampolgársági esküt, de a városvezetés az új kettős állampolgárságról szóló törvény alapján arra számít, hogy az április 10-i, vasárnapi ünnepélyen - amelyet a város napjára, április 11-re időzítettek - akár több ezer új magyar állampolgár vehet részt. Hozzátette: a szervezéssel és lebonyolítással kapcsolatban együttműködnek Debrecen testvérvárosával, Nagyváraddal.
Kósa Lajos szerint elképzelhető, hogy elérheti a félmilliót azoknak a száma, akik az új törvény alapján kérelmeznek magyar állampolgárságot.
Tudósítónk kérdésére, miszerint ha a kettős állampolgárok a jövőben szavazati jogot kapnak, s magyarországi lakóhely nélkül voksolhatnak például pártlistákra, akkor egyúttal vajon választhatók is lesznek-e, Kósa Lajos azt válaszolta: ez jó kérdés, erről még nem született hivatalos álláspont, ezzel kapcsolatban a Fideszben is többeknek eltérő a véleménye, ezért egyelőre csak a saját meggyőződéséről tud beszélni. Hozzáfűzte: véleménye szerint ha valaki magyar állampolgár, akkor megilleti a szavazati jog.
Kósa Lajos ezek után hosszú magyarázatba fogott arról, hogy szerinte miért jogos, ha minden magyar állampolgár szavazhat egy parlamenti választáson. Ezért többször is megismételtük a kérdést: egy olyan kettős magyar állampolgár, aki soha nem élt Magyarországon, s például erdélyi lakosként nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, a jövőben vajon fölkerülhet-e egy hazai párt listájára, s így bekerülhet-e a magyar parlamentbe? Erre Kósa Lajos igennel válaszolt, majd hozzátette: ezt nem csak erdélyiekre érti, hanem más országokra is, így Izraelre, Amerikára vagy akár Argentínára is. Hozzátette: nem példátlan, hogy valaki külföldi lakosként magyar politikus, ilyen például a parlamentben Schöpflin György.
Megjegyzésünkre, miszerint Schöpflin György nem az új törvény alapján lett magyar állampolgár, s az ő esete nem ugyanolyan, mint a leendő kettős állampolgároké, Kósa Lajos azt mondta: ez igaz, ám a képviselő esete azt bizonyítja, hogy eddig is politizáltak Magyarországon olyanok, akik nem itt éltek.