Kósa: megúszhatják-e a keresztapák a Zushlag-ügyet?

Kósa Lajos szerint a Zuschlag-ügyben született jogerős ítélet után az MSZP-nek döntenie kell: megújul, és nem ad többet politikai szerepet Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, vagy továbbra is úgy gondolja, hogy a keresztapák mindig megússzák.

Kósa Lajos hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar politikában vízválasztó Zuschlag-ügyben hozott január 31-i jogerős ítélet után a szocialisták már nem hivatkozhatnak az ártatlanság vélelmére, hanem állást kell foglalniuk.

Szerinte ha valóban egy megújuló MSZP szeretne a választók elé állni, akkor Gyurcsány Ferencnek és Mesterházy Attilának, az ifjúsági tárca korábbi politikai vezetőinek nem lehet politikai szerepet adni a továbbiakban. Amennyiben a szocialisták így döntenek, az azt jelenti, hogy elkötelezték magukat a korrupcióellenes küzdelemben - fűzte hozzá.

Ha viszont nem akarnak megújulni, és továbbra is úgy gondolják, hogy a kishalak időnként lebuknak, "van ilyen", de a keresztapáknak mindig meg kell úszniuk, akkor az említett politikusok még szép karrier előtt állnak az MSZP-ben, amely így továbbra is a korrupció pártja marad - fejtette ki, hozzátéve, érdeklődve várják a szocialisták véleményét.

Kósa Lajos felidézte, hogy a Szegedi Ítélőtábla a Zuschlag-ügyben január 31-én hozott jogerős ítéletében megállapította, a vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket. Az ügyben szerinte a napnál világosabb a helyzet: az ifjúsági minisztérium írta ki a pályázatokat, bírálta el és ellenőrizte azokat. Az akkor Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila vezette tárcánál egy bűnszervezet működött - mondta, megjegyezve: ha egy politikus vezetőként nem észleli, hogy az általa irányított területen maffia működik, akkor alkalmatlan a politikai feladatok ellátására. Ha pedig észlelte, ám mégsem tett ellene semmit, akkor egyenesen a korrupció pártfogója - hangsúlyozta.

Elfogadhatatlan lenne, ha az MSZP továbbra is azt az álláspontot képviselné, hogy nincsenek politikai felelősök a Zuschlag-ügyben - közölte a Fidesz alelnöke, aki szerint ahhoz, hogy Magyarország egy valóban korrupciómentes ország legyen, nemcsak arra van szükség, hogy a kishalakat elmarasztalja a bíróság, hanem arra is, hogy a keresztapák távozzanak a közéletből.

Kós Lajos kérdésre válaszolva azt mondta, ha a bíróság a Sukoró-ügyben is elmarasztaló döntést hoz, akkor meg lehet majd tartani ugyanezt a sajtótájékoztatót, azt mondva a szocialistáknak, hogy viselniük kell a politikai következményeket.

A Szegedi Ítélőtábla másodfokon két és fél évvel mérsékelte, hat év börtönre ítélte Zuschlag Jánost múlt hétfőn; az egykori szocialista politikus és társai ellen folyó perben a többi vádlott esetében is enyhítette az első fokon kiszabott büntetéseket a táblabíróság. Az ítélőtábla döntése alapján a szabadságvesztéssel sújtott vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket, így nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Zuschlag János 2007. szeptember 21-e óta van előzetes letartóztatásban, így - az azóta eltelt időt beszámítva - 2013 szeptemberében szabadulhat.

Az ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert támogatásokat. Az összeg egy részéből baloldali politikai ifjúsági szervezetek rendezvényeit, táborait finanszírozták, illetve a kiskunhalasi MSZP-alapszervezet működtetésére fordították.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.