„Salgótarján helyzete drámai”

A megyei jogú városok közül Salgótarján helyzete drámai, költségvetési szempontból nagyon rossz; a nógrádi megyeszékhely arányait tekintve az egyik legeladósodottabb város – mondta Kósa Lajos szerdán a városban tartott sajtótájékoztatón.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) korábbi elnöke kifejtette: az adósságállomány konszolidálásával a szövetségben lévő városok egy részének költségvetése szufficitessé vált, vagyis bevételei meghaladják a kiadásokat, és fejlesztésekre is marad forrás, de Salgótarján nem ilyen. Salgótarjánnak már 2015-re jelentős vesztesége volt, és az adatokból látszik, hogy 2016-ban ez fokozódni fog, ami tarthatatlan - mondta Kósa Lajos.

A fideszes politikus a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a salgótarjániaknak kreatív vezetőt kell választaniuk, mert ha nem lesz trendforduló, azon nagyvárosok közé fog tartozni, amelyek tartós lejtmenetben vannak.

Salgótarjánban a 2014 októberében megválasztott szocialista polgármester, Dóra Ottó tavaly novemberben bekövetkezett halála miatt tartanak időközi polgármester-választást február 28-án. Kósa Lajos szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy ha "fantáziátlan városvezetés díjat hirdetnénk", akkor Salgótarján messze a legesélyesebb arra, hogy ezt elnyerje, mert nem látszottak tervek, ötletek a fejlesztésre az elmúlt időszakban. Ez azért baj, mert a kormány a 21-es főutat meg tudja csinálni, de a salgótarjániak helyett senki nem tudja kitalálni, hogy mi legyen a városukkal - fűzte hozzá.

Salgótarján a rendszerváltás után nem tudta újrapozicionálni magát, és bár 2006 után 20 milliárd forintnyi fejlesztési pénz érkezett a városba, ez nyilván nem volt elég egy 1990-től halmozódó deficit pótlására - fejtette ki a politikus, hozzátéve, hogy "bár a szocialisták fellegvárának számít politikai értelemben Salgótarján, ahhoz képest, amikor a szocialisták kormányon vannak, akkor ezt nem tudják támogatásra, programra, fejlődésre váltani".

Simon Tibor, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje azt tette szóvá a sajtótájékoztatón, hogy a csődközeli helyzetbe került város önkormányzatának még mindig nincs 2016. évi elfogadott költségvetése, így a közvélemény nem ismerheti az idei terveket. Ugyanakkor a novemberben a költségvetési helyzet javítására létrehozott munkacsoport több javaslatot is megfogalmazott. A kormánypártok jelöltje ezt ismertetve sorolta többek között a helyi adók felülvizsgálatát, kiterjesztését magánszemélyekre, a közművelődési, sportcélú kiadások, csökkentését, a helyi tömegközlekedés átalakítását, óvodai csoportok megszüntetését. Nem lehet megtenni Salgótarján lakosságával, intézményeivel, hogy ne beszéljünk nyíltan arról, mi a költségvetésből adódó helyzet, mi várható, nem lehet megtenni, hogy egy választási kampányra hivatkozva nem terjesztik be a költségvetést - mondta Simon Tibor.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.