Korrupcióellenes felügyelet alatt építik a bölcsődét

Civil korrupcióellenes szervezet felügyelete mellett építi újjá egyik bölcsődéjét a XIII. kerületi önkormányzat. A Transparency International (TI) Magyarország és a XIII. kerületi polgármesteri hivatal megállapodásáról kedden tájékoztatták a felek az MTI-t.

A közlemény szerint az önkormányzat vállalta, hogy "a közbeszerzési eljárás során nem ígérnek, nem nyújtanak és nem fogadnak el semmiféle jogtalan előnyt". Az építési vállalkozók ajánlatuk benyújtásakor írják alá azt a nyilatkozatot, amellyel csatlakoznak az úgynevezett integrálási megállapodáshoz, ezzel is bizonyítva elkötelezettségüket az átlátható közbeszerzési folyamatok iránt. A Transparency International "mint független monitor" azért felel, hogy minden részvevő betartsa a szerződésben vállaltakat. Ezáltal a beruházás teljesen átlátható lesz, ha valamelyik fél nem tartja be a szabályokat, azt azonnal nyilvánosságra hozzák.

A közlemény szerint a főváros XIII. kerülete eddig is elismerten szem előtt tartotta az átláthatóságot a közpénzek felhasználásakor, ezért mutatja meg a közbeszerzési eljárás folyamatát a TI-nek és a nyilvánosságnak.

A programba bevont, több mint harminc éve épült Pannónia utcai bölcsődét gyakorlatilag teljesen újjá kell építeni: új szigetelést kap, tornatermet alakítanak ki, kicserélik az ajtókat és ablakokat, valamint az elektromos rendszert is. Ezen kívül felújítják a játszóteret, és a kertet is megszépítik. A munkálatokra összesen 550 millió forintot fordít a kerület. A rekonstrukció ideje alatt az önkormányzat gondoskodik a zökkenőmentes bölcsődei ellátásról - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.