Kormányülés a kastélyban

Másodszor tart együttes ülést a magyar és a szlovén kormány pénteken, két évvel az első találkozó után, a helyszín ezúttal a keszthelyi Festetics-kastély.

Szollár Domokos kormányszóvivő közlése szerint a magyar-szlovén kormánytalálkozón szó lesz az Európai Unió jövőjéről a lisszaboni stratégia elfogadása után, továbbá energetikai, energiaellátással kapcsolatos kérdésekről, valamint arról, hogy a határon átnyúló együttműködési programok keretében 14 millió euróra lehet pályázni a következő években. A napirendi pontok között szerepel infrastrukturális együttműködés, egyebek között a Zalalövő-Boba vasútvonal korszerűsítése.

A két ország kormánya 2007 októberében, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére találkozott először a szlovéniai magyarság központjának számító Lendván, majd az ülés a magyarországi szlovén kisebbség székhelyén, a Vas megyei Szentgotthárdon folytatódott. A megbeszélések után a szakminiszterek és az üzleti partnerek 12 megállapodást írtak alá.

Ezek sorában szerepelt, hogy 2010-ig összekapcsolják a két ország elektromos hálózatát egy 400 kilowattos távvezetékkel, de döntés született a TriGránit Ljubljanában megvalósítandó 200 millió eurós városfejlesztési beruházásáról is. Megállapodtak a két ország közötti vasúti összeköttetések javításáról, ennek részeként a Boba és a szlovéniai Pragersko közötti vasútvonal fejlesztéséről, de szóba kerültek a Lendva és Rédics közötti vonal újjáépítésére vonatkozó tervek is.

A kisebbségeket érintő kérdésekről a magyarországi szlovénok és a szlovéniai magyarok képviselőivel is tárgyaltak a két ország kormányának tagjai.

A szlovén Önkormányzati és Területfejlesztési Kormányhivatal, valamint a magyar tagállami programért felelős szervezet, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemzetközi együttműködési programok irányító hatósága 2008 júniusában jelentette meg az első pályázati felhívását a Szlovénia-Magyarország határon átnyúló együttműködési program keretében.

Az NFÜ 2009 szeptemberi közlése szerint az együttműködési program első pályázati felhívásának keretében 3,78 milliárd forint uniós támogatást kaphatnak a nyertes projektek. Magyarországon Vas és Zala megye, Szlovéniában pedig a Muravidék (Pomurska) és a Drávavidék (Podravska) régió területén megvalósuló projektekre vonatkoznak a pályázati lehetőségek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.