Gyermekétkeztetés - pluszpénz a leghátrányosabb térségekben

A leghátrányosabb helyzetben lévő térségek mindenképpen kapnak központi többlettámogatást a gyermekétkeztetésre - Szollár Domokos kormányszóvivő elismerte: lesznek olyan települések, ahol elképzelhető a gyermekétkeztetés drágulás.

A leghátrányosabb helyzetben lévő térségek mindenképpen kapnak plusz központi költségvetési támogatást a gyermekétkeztetésre - jelentette ki Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön. Azt mondta, a forrást azért biztosítják, hogy ne legyen áremelkedés a normatíva változása miatt az étkeztetésben. Várhatóan lesznek azonban olyan települések, ahol csak az önkormányzattal közösen tudnák fenntartani a jelenlegi árszintet, ezért elképzelhető, hogy ott lesz drágulás a gyermekétkeztetésben.

Ugyanakkor még korai volna végleges álláspontról beszélni - hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette, a költségvetés előkészítésekor a normatívákat úgy tervezték, hogy nem tudták, idén hogyan használták fel azokat. Ezek az adatok csak a következő hónapokban lesznek  ismertek. Van egy előzetes becslés arról, mi az a normatíva, amit adni kellene gyermekétkeztetésre. Azt viszont még nem látják pontosan, hogy ezeket a normatívákat idén miként használták fel a különböző intézmények.

Szollár Domokos szerint amikor ezek az adatok beérkeznek, akkor fogják látni, hol kellene normatívakiegészítést vagy plusz költségvetési forrást adni a gyermekek étkeztetésére. Jelenleg is tárgyalnak a civil szervezetekkel, Ferge Zsuzsa szociológussal is, hogy miként lehet a legjobban megoldani a helyzetet.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában csütörtökön azt mondta, jövőre a szegényebb önkormányzatok igényelhetnek több forrást a gyermekétkeztetésre. Szerinte a hátrányos helyzetű önkormányzatok jóval több forrást igényelhetnek jobb helyzetben lévő társaiknál, amelyek indokolt esetben kérhetnek még pluszpénzt.

A Népszabadság csütörtökön közölte: tárgyalások folynak arról, hogy ne csökkenjen drasztikusan a gyermekétkeztetési normatíva. A költségvetés tervezetében az intézményi gyermekétkeztetés normatíváját a harmadára csökkentették, a csökkenést az önkormányzatoknak kellene kiegészíteniük. A kiegészítést a leghátrányosabb helyzetben lévő 1500 település kapná meg automatikusan a költségvetéstől.

Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője szombaton elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben a gyermekétkeztetésen akar spórolni. Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője akkor azt mondta: frakciója eltökélt abban, hogy a rászorult gyerekek étkeztetésének normatívája ne csökkenjen a harmadára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.