Kormányprogram - A családok megerősítése
A dokumentum e területen fontos célként jelöli meg a fogyatékossággal élők helyzetének javítását, a cigányság körülményeinek jobbítását, társadalmi beilleszkedésük elősegítését, a nyomor enyhítését, az idősek biztonságát.
A kormányprogram rögzíti, hogy a szociális biztonság a nemzet számára erőforrás. Minden egyes megszülető gyermek befektetés, amely sokszorosan meg fog térülni az országnak, amikor képzett és egészséges felnőtté válva aktívan részt vesz a javak előállításában. Az igazságos és méltányos szociális rendszer helyreállítása, a családpolitika fejéről újra a talpára állítása, a munka elsőbbségének és becsületének visszaadása mindenki számára közös nemzeti ügy - olvasható.
A szociális biztonság politikáját új alapokra kell helyezni, új társadalmi jövőkép megfogalmazása mellett a teljes társadalom szociális biztonságát szavatoló, cselekvő szociálpolitikát kell megvalósítani, szilárd és kiszámítható alapokon - áll a programban.
A program kitér arra, az elmúlt évek rombolása odáig vezetett, hogy csak 2009-ben 34 ezer lélekkel csökkent az ország lakossága, amely egy Pápa méretű város "eltűnését" jelenti.
A közös értékeken és a nemzeti ügyek képviseletén alapuló új kormány számára a társadalompolitika alapját a család jelenti. Túl kell lépni azon a szűk látókörű szemléleten, amely kizárólag a magánszférába tereli a családok és ezen belül a gyermekvállalás ügyét, s egyértelműen arra kell törekedni, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen szegénységi kockázatot a családok számára. A dokumentum ennek jegyében többek között családbarát környezet kialakítását, az otthonteremtés feltételeinek biztosítását, a gyermekek napközbeni ellátásának biztosítását, szolidaritáson alapuló családsegítő és mentális szolgáltatásokat, esélynövelő iskolarendszer kialakítását rögzíti.
A program kitér arra is, hogy a szociális biztonságot fenntartó szolgáltatásokat végzők számára kiszámítható alapokat kell teremteni. Ma a szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti területen dolgozók megbecsültsége a leggyengébb, az ágazat bérezése alulmúlja még az egészségügyben dolgozókét is. Újra kell teremteni a terület jogbiztonságát is, mert az elmúlt évben szabályzók és ellenőrzők dzsungele szinte a levegőt is elveszi.
Rögzítik, hogy a munkaerőpiac jelenlegi családellenes jellegét megszüntetik, támogatják a kisgyermekeket nevelő családok számára kedvező részmunkaidős foglalkoztatási formákat. Szabályozással és munkaügyi ellenőrzéssel biztosítják a gyermeket nevelő nők diszkriminációjának megszüntetését. Elvárják a munkáltatóktól a családbarát munkahelyek kialakítását.
A családpolitikában azt is tervezik, hogy fokozottan elismerik azoknak a szülőknek, családoknak a többletteljesítményét, akik a nemzet gyarapodásához, a szociális piacgazdaság fenntarthatóságához nemcsak munkával, hanem gyermekek gondozásával, nevelésével is hozzájárulnak.
A program kitér arra is, hogy a banki és közüzemi tartozásokat felhalmozók lakhatását meg kell oldani, mert nem élhet az utcán egyetlen család sem. A csődbe jutott családokat összehangolt és hatékony eszközökkel kell megvédeni, hogy utána saját erejükből tudjanak újra aktívan részt venni a társadalom életében.
Folyamatosan biztosítható felemelkedést kell kínálni a legmélyebben élőknek is, segíteni kell azonban magukat a segítőket is - haladéktalanul el kell törölni a karitatív szervezeteket sújtó megszorításokat, vissza kell állítani az adományozás áfa-mentességét.