"Kormányközeli" földbérlő a lépfenés gazdálkodó

Az LMP szerint azonnal fel kell bontani a tiszafüredi lépfenefertőzésért felelős vállalkozó földhaszonbérleti szerződését az állatállományt veszélyeztető gazdálkodás miatt.
Erre a szerződés lehetőséget ad - írta a párt vidékpolitikai szakszóvivője szombati közleményében.

Lengyel Szilvia szerint a kormánynak jóval előbb meg kellett volna tennie azokat az intézkedéseket, amelyek a fertőzés terjedését meggátolhatták volna. "Hogy erre nem vagy csak későn került sor, annak politikai okai lehetnek, hiszen az állomány egy olyan vállalkozó tulajdonában van, aki a hírek szerint közeli kapcsolatot ápol a kormánypárt vezető politikusaival" - tette hozzá az LMP vidékpolitikai szakszóvivője.

Szerinte vélhetően "a szoros barátságnak és a kölcsönös támogatásnak köszönhető" az is, hogy az állattartási tapasztalattal nem rendelkező vállalkozó egyáltalán földpályázatot nyerhetett.

Kihallgatott közben a rendőrség két gyanúsítottat a tiszafüredi lépfenefertőzés ügyében ártalmas közfogyasztási cikkel való visszaélés miatt indult eljárásban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton megjelent tájékoztatásában azt írta: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt hetekben a Tiszafüred külterületén lévő állattartó telepen elpusztult, levágott, majd feldolgozott szarvasmarha húsát a tulajdonosa eladta egy közétkeztetéssel is foglalkozó tiszafüredi vállalkozónak. A nem hivatalos úton értékesített hús nem esett át a szükséges hatósági húsvizsgálaton az eladás előtt. A jelenlegi adatok szerint a hús lépfene-betegséggel lehetett fertőzött, amitől többen is megbetegedtek - olvasható a közleményben.

A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói az adatgyűjtést és tanúkutatást követően már két gyanúsítottat kihallgattak, és vizsgálják mások felelősségét is az ügyben.

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.