Kormányinfó: 48 milliárdos mínusszal fejezzük be az aszfaltügyet

Hétfőn és pénteken egyaránt kormányülés volt és lesz – jelentette ki Lázár János a mai Kormányinfón. Szavai szerint hétfőn átnézték a parlament előtti törvényjavaslatokat. Ezek közül az egyik, hogy a földárverésből befolyó bevételeknek mi legyen a sorsa. Az egyik terület lenne, hogy ipari parkokra fordítanák. 

A Modern városok program keretében 1300 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre – fogalmazott. Ennek érdekében például kormánybizottság is alakul. Jelezte: 23 megyejogú várossal kötnek szerződést ezzel kapcsolatban. Foglalkoztak Pest megye fejlesztési koncepciójával is. A régió 288 milliárdot kap 2014–2020 között, ezt kiegészítik 80 milliárd forinttal. Ez az összeg területfejlesztési célokra mehet – fogalmazott a miniszter. Ezekre a forrásokra pályázniuk lehet majd a településeknek. 

Az útépítési programot is áttekintették. Több száz kilométernyi utat építenek, több ezer milliárdért – fogalmazott. 

A kormány holnap összegzi azon ügyek sorsát, amelyek folyamatban vannak a parlament előtt. A kormány áttekinti az egészségügy, a szakdolgozók és az orvosok bérét. Kifejtette: egy új mentős-életpályamodell kidolgozásában is gondolkodnak, ehhez a mentősökkel is egyeztetni kell. Pénteken a háziorvosok, valamint a népegészségügyi programok jövőjét is átnézik, mint ahogy a teljes gyermekétkeztetési programot is. Itt meg kell vizsgálni többek között, hogy hároméves kor alatt ki az, aki támogatásra szorul.  

Szó lesz még a nemzeti autóbuszgyártás cselekvési programjáról. A közigazgatás fejlesztését is átnézik, erre 300 milliárd forintot szánnak. 

Holnap Tarlós István főpolgármestert is várják a kormányülésre, mert a pályaudvarok helyzetét, valamint a nagy budapesti közlekedési beruházások helyzetét is át kívánják tekinteni. Kollégánk rámutatott: Tarlós István nem lesz jelen, mert külföldön tartózkodik. A miniszter jelezte, akkor ezekkel a kérdésekkel megvárják a főpolgármestert. Holnap arról is beszélnek a kormányülésen, hogy az állam július 1-től átveszi a HÉV-vonalak működtetését, bár ha a főpolgármester nem lesz jelen, akkor csak miniszteri beszámolót hallgatnak meg.

Aligha meglepően a bevándorlás ügye is előkerült a Kormányinfón. A probléma a magyar–szerb határon a legnagyobb. A magyar–román vonalon nincs akkora gond, így ott határzár megépítését nem tartják szükségesnek. Az előbbi szakaszon viszont azt megerősítik. Megjegyezte: Magyarország törvényeinek betartását várja a kormány azoktól az illegális bevándorlóktól is, akik szerdán megpróbáltak kitörni a kiskunhalasi zárt befogadóállomásról.

Idén egyébként 13,4 ezer illegális belépőt fogtak el, ebből a magyar–szerb határon 13,2 ezren próbáltak átjönni.  

Magyarország visszatoloncolásban nem vesz részt – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Akiket nyugatról akarnak visszahelyezni ide, azokkal kapcsolatban azt javasolják, hogy Görögországba vigyék vissza őket, oda ahol beléptek az Unióba.

Gazdaságpolitikai kérdések kapcsán Lázár János kifejtette: Magyarország adóssága csökken, nő a foglalkoztatás, amíg ez így van, gazdasági sikerről tudunk beszélni. A növekedés érdekében az építési ágazat terén kívánnak lépéseket tenni. Mintegy 37 ezeren jelezték, hogy csatlakoznának s CSOK-hoz. Ebből 8 ezer családi házakra szóló építési engedély érkezett be. Lázár János úgy hiszi, ez hozzájárul a gazdasági növekedéshez.

A miniszter kiemelte: lezárták az aszfaltügyet. Mint ismert, az Európai Bizottság 450 milliárd forint értékű építési ügyet kifogásolt a pályázat kiírása miatt. Ezért eddig 120-140 milliárd forintnyi bírságot szántak az országnak. Végül 48 milliárd forintnyi korrekcióval „úsztuk meg” az eljárást. Ezt jó egyezségnek nevezte Lázár János.

A cafeteria-rendszer átalakításával kapcsolatban is döntött a kormány – jelezte a miniszter. Ennek értelmében a magánszektorban a plafon 450 ezer forint lesz, amiből 100 ezer forint készpénzben és 350 ezer forint Szép kártyaként adható. Az állami szektorban 200 ezer forint a limit fölső határa, ahol 100 ezer a készpénz, míg másik 100 ezer szintén Szép kártya lehet.

A tárcavezető egyúttal Orbán Viktor miniszterelnök egyiptomi útjáról szólva azt is közölte: egész Európa, így Magyarország közvetlen érdeke is, hogy Egyiptom stabil ország legyen. Ezzel kapcsolatban is érkezett kérdés. Helyi lapok üdvözlik a magyar látogatást, s arról beszélnek, rajtunk keresztül térhet vissza Oroszország Egyiptomba, többi között atomerőmű-építések esetében. Lázár János úgy reagált, túl kicsi kapu lennénk mi az oroszoknak, „nem férnének be rajtunk”.   

Arra a kérdésre, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (BÁH) valóban létszámhiány van, arra a miniszter úgy reagált: nagy nyomás alatt állnak az ott dolgozók, de ezt nem tudná megerősíteni. Amennyi emberre van szüksége van a BÁH-nak, ahhoz a kormány minden forrást biztosít. 

Arra a kérdésre: vizsgálja-e a kormány, hogy az oroszok új, nem pedig felújított metrókocsikat küldtek, Lázár János kifejtette: a tendert kiírónak kell megvizsgálni, hogy ez belefér-e a kiírásba vagy sem.

Változtatnunk kell a feladatellátási struktúrán az iskolafenntartások esetében – jelentette ki a miniszter. Az állam döntése végleges és megváltozhatatlan ebben a kérdésben. Az önkormányzatok döntő része rosszul látta el ezt a feladatát. A színvonal csökkent az utóbbi években: a diákok – az ország egészét tekintve – egyre rosszabbul szerepeltek a nemzetközi versenyeken. Az önkormányzatok pedig részben a feladatellátási terhek miatt csődbe jutottak. Ezért az állam látja el ezek után ezeket a feladatokat.

Lázár János úgy fogalmazott: kifejezetten szomorú, hogy Schiffer András visszavonul.  

A tej áfája kapcsán hangsúlyozta: ha csökken az áfa, az érdemben befolyásolja az emberek megélhetéseit. Másik cél a termelők helyzetének módosítása, javítása. Akkor tudunk áfacsökkentésről beszélni, ha garanciákat kap a kormány. A mérséklés hatására jobb helyzetben lesznek a termelők, a különbséget nem a kereskedelem viszi el.

Több önkormányzat is jelezte: a szemétszállítással gondok lehetnek, annak díjfizetése körüli mizéria miatt – hangzott el újabb kérdés. Lázár János szerint a fejlesztési miniszter azt közölte a miniszterelnök kérdésére: nincs gond, nem kell félni sehol, egyetlen településen sem attól, hogy leáll a szemétszállítás.

Az ásotthalmi tranzitzóna létrehozásával kapcsolatos kérdés kapcsán jelezte: a kormány nem kíván táborokat létrehozni, bezárni készül azokat.

Nevetséges a német Bild lap azon vádja – mondta Lázár János lapunk felvetésére –, hogy Orbán Viktor átverte az osztrák és német kancellárt a bevándorlók számát illetően. A Bild arra mutat rá, hogy Magyarország részéről néhány száz bevándorlót jeleztek, miközben végül több ezer bevándorló érkezett meg Németországba és Ausztriába. Lázár kijelentette: a leghatározottabban visszautasítja a Bild vádjait, miután Orbán Viktor több telefonbeszélgetésének is fültanúja volt maga is. Orbán Viktor minden alkalommal korrekt adatokról adott tájékoztatást – nyomatékosította a miniszter.

A magyar rendőrség számára nem áll rendelkezésre olyan konkrét fenyegetésről szóló információ, hogy veszélyben lennének a magyar szurkolók a közelgő franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság során – jelentette ki a miniszter ugyancsak egy kérdésre reagálva.

Pénteken megvizsgálják, hogy a kémények ellenőrzését milyen gyakorisággal kell megtenni. Több szakmai szervezet is jelezte, hogy a felülvizsgálatok csökkentése kockázatos. Lázár János leszögezte: ez nem politikai, hanem szakmai kérdés. Az ágazati felvetéseket holnap összevetik a vonatkozó minisztériumi elképzelésekkel.

A kormányzati háttérintézmények régóta tervezett bezárását illetően a miniszter megjegyezte: Orbán Viktor ebben a kérdésben holnap dönteni akar. 

A Közgép közbeszerzésekből való kizárását illetően az Európai Bizottság rosszallását fejezte ki – hangzott el kérdésként. Ez azt jelenti, hogy a vállalat ezek után elindulhat pályázatokon. Lázár János úgy fogalmazott: nem ezt jelenti!

A felcsúti kisvasút gyenge napi utasszámát illetően a Lázár János annyit reagált, biztos lesz uniós feljelentés az ügyben. De nem kevesebb, hanem több kisvasút kellene, mert az egy jó dolog. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.