Kórházi randevút adott Balognak a PM, hogy végre szembesüljön a valósággal

Levélben hívta Balog Zoltán humánminisztert Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, független országgyűlési képviselő, hogy közösen látogassák végig a budapesti kórházakat. Mint azt közösségi oldalára írta: „hátha lelkész-miniszter úr is közelebb kerül a valósághoz!”

Az ellenzéki politikus segédápolónak állt egy budapesti kórházban. A napi élményeiről közzétett bejegyzésében egyebek mellett arról ír, hogy a héten megint felmondott egy ápoló. „Három hét alatt a harmadik. Ő még az országban sem marad, megy egy londoni reptérre felszolgálónak. Ápolóból felszolgálónak. Megint. Az ember szíve szakad meg. Úgy tűnik, hogy Balog Zoltán viszont még mindig ott tart, hogy egy kis »odafigyeléssel és szeretettel« meg lehet oldani a problémákat. Szerintem meg végtelenül embertelen és szívtelen dolog ilyen magasról tenni a romokban levő betegellátásra."

Nem lehet várni, azonnal tenni kell! Ezért, mint írja: szombaton nyílt levélben azt javasolta Balog miniszternek, hogy tegyék be egy kalapba az összes budapesti kórház nevét, húzzanak ki találomra ötöt, és azokat közösen látogassák végig. Szembesüljenek végre a kormány nagyságos urai is a valósággal!

Hozzátette azt is, hogy szerdán a parlament Népjóléti bizottságának Fidesz-KDNP-s képviselői leszavazták a Párbeszéd Magyarországért javaslatcsomagját, amelyben az egészségügy azonnali rendbetételét indítványozták. A javaslatban szerepelt többek között a kórházi dolgozók azonnali béremelése, a kórházi fertőzések visszaszorítása, a várólisták csökkentése és az állami egészségügy európai szintű finanszírozása. A kormánypárti képviselők elismerték ugyan a betegellátás problémáit, ám szerintük a kormány eleget tesz a terület rendezése érdekében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.