Kónya Péter a táskás fideszesekről

Megalakulásának második évfordulóján, szeptember 29-én délután 3-kor tüntetést szervez Budapesten a Szolidaritás Mozgalom.

A szervezők szeptember 29-én délután 3-tól a Clark Ádám térre várják párthovatartozástól függetlenül mindazokat, akiknek elegük van Orbán Viktor kormányából. Kónya Péter az ATV Start-ban úgy fogalmazott, a Szolidaritás hagyományainak megfelelően ütős tüntetésre lehet számítani.

Az Együtt-PM társelnöke emellett azt is elmondta, bízik benne, hogy végül a DK és az MSZP között is létrejön az együttműködés. Mint mondta, ma már nincs idő arra, hogy az ellenzéki pártok egymással foglalkozzanak; közös irányt kell venni, ez a közös irány pedig Orbán Viktor és a Fidesz leváltása 2014-ben.

Kónya szerint ugyanakkor ahhoz, hogy a DK és a szocialisták között a megállapodás létrejöhessen, mindkét félnek engednie kell az álláspontjából, és kompromisszumos megoldást kell találniuk. Az Együtt-PM társelnöke úgy véli, Gyurcsány Ferenc és a DK politikusai pontosan tudják, hogy a demokratikus ellenzéki erők nem engedhetik meg maguknak, hogy a 106 választókörzetben egymással szemben indítsanak jelölteket.

Mellesleg vannak olyan információink, hogy a fideszesek táska pénzekkel járják a körzeteket, és így próbálják rávenni a baloldalhoz köthető embereket, hogy induljanak független képviselőjelöltként pusztán azért, hogy az ellenzéket gyengítsék – mondta el az Együtt-PM társelnöke.

Kónya Péter
Kónya Péter

A teljes felvétel itt látható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.