A Szolidaritás marad az Együtt-PM szövetségben

A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter.

Az Együtt-PM társelnöke az ATV reggeli műsorában arról beszélt: a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán.

A politikus kérdésekre válaszolva elmondta: a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el Orbán Viktor leváltását. Ezt a Fidesz által elfogadott választási törvény is kikényszeríti, a két ünnep között pedig számos találkozón elemezték a helyzetet, amelynek során katalizátorként lépett fel a magyar értelmiség egy része is - fogalmazott.

Ugyanakkor az Együtt-PM önálló frakciót akar alakítani a következő Országgyűlésben - tette hozzá.

Kónya Péter úgy vélekedett, hogy a DK-val történő együttműködés során félre lehet tenni az elmúlt időszak sérelmeit, hiszen több a közös bennük, mint ami elválasztja őket, és pragmatikus együttműködésre számít a két párt között.

Juhász Péter az Együtt-PM másik társelnöke csütörtökön közleményben erősítette meg, hogy nem szerepel olyan listán, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök miniszterelnök-jelöltként vezet, vagy amelyen Gyurcsány Ferenc helyet kap. A politikus felajánlotta lemondását az őt delegáló platformnak a Bajnai Gordon vezette szövetség társelnöki posztjáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.