Elemző: a Fidesznek meg kell küzdenie a kétharmadért

– Amilyen unalmasnak tűnt a kampány, annyira élénk volt a választás estéje. Az éjszakába nyúló voksolás mellett ezt leginkább a korábban „rejtőzködő”, illetve őszintén bizonytalankodó szavazók, illetve valószínűleg az utolsó napokban aktívabb baloldaliak feltűnésének köszönhető – összegez Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet vezetője.

A Fidesz meggyőző, de a várttól mégis elmaradó mértékű győzelme azt jelenti, hogy a kétharmados többségért még mindig küzdenie kell, ezért a következő két hét ennek jegyében fog telni.

Az intenzív kampányhajrát bemutató LMP, és a finisben is problémákkal és botrányokkal küzdő MDF harcából végül előbbi került ki győztesen, ráadásul fölényesen. Az MSZP a vártnál valamivel izmosabb első fordulós szereplése azt mutatja, hogy végül mégiscsak sikerült felráznia szavazói egy részét, akiket egy kellően masszív szocialista kampány esetén akár nagyobb mértékben is motiválhat a kétharmados többségtől való félelem. Sem az LMP, sem a Jobbik nem lépteti vissza állva maradt jelöltjeit. Kérdés, hogy szavazóik mennyiben fogják követni ezt az elhatározást vagy inkább saját fejük után mennek félve-akarva a Fidesz kétharmados győzelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.