Kommunisták is indulnak a választásokon

Elindul a jövő évi választásokon a Magyar Munkáspárt – jelentette be Thürmer Gyula pártelnök.

Korábban Magyar Kommunista Munkáspártként működtek, de tekintettel az új törvényi szabályozásra, májusi kongresszusukon úgy döntöttek, Magyar Munkáspárt néven folytatják tevékenységüket – erről Thürmer Gyula pártelnök beszélt pénteki tájékoztatóján. A munkáspárt politikája nem változott, továbbra is a dolgozó emberek, munkások, a rendszerváltás vesztesei mellett állnak – tette hozzá.

A párt elnöke szerint a magyar parlamentben "25 éve nincsenek kommunisták", de reményeik szerint hamarosan lesznek, mivel a párt vezetői úgy döntöttek, hogy elindulnak a 2014-es választáson, és azok, "akik csalódtak a pénz uralmában", a munkáspártra adhatják szavazatukat.

Programjukat ismertetve a párt elnöke elsőként a társadalmi terhek megosztását emelte ki. A munkáspárt megszüntetné az egykulcsos személyi jövedelemadót, és jövedelemfüggő, arányos személyi jövedelmi adórendszert határoznának meg. A "szupergazdagokra", a milliárdosokra pedig egyszeri, 40 százalékos adót rónának ki. A legalapvetőbb közszükségleti cikkek esetében eltörölnék az áfát, támogatnák a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat, a magyar mezőgazdaság és a magyar ipar fellendítésére helyeznék a hangsúlyt.

Thürmer Gyula arra is kitért, hogy örülnek a rezsicsökkentésnek, de úgy vélik, nem oldja meg az emberek problémáit. A munkáspárt szerint állami tulajdonba kellene venni a közműszolgáltató cégeket.

A Magyar Munkáspárt alkotmányban biztosítaná az alanyi jogon járó lakhatást és a nyugdíjat. Kiemelte, azon lesznek, hogy senkit ne lakoltathassanak ki, erre azonnali moratóriumot vezetnének be.

Thürmer Gyula kitért arra is, hogy pártjuk megdöbbenve értesült a "Bajnaiék szobordöntéséről". A munkáspárt szerint ez egy "értelmetlen, buta és primitív akció volt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.