Kommunisták és szélsőjobbosok is tüntetnek Budapesten

Kommunistáktól a szélsőjobbosokig, számos szervezet aktivizálta magát a hétvégére. Összesen huszonkét rendezvényt jelentettek be a rendőrségnél - és többségük nem csendes meditációra készül.

Autós felvonulást tart ma a Rendszerváltó Fórum a Ferenc körúttól Vecsésig - olvasható a BRFK honlapján. A rendőrség összesítése szerint a hétvégére 22 rendezvényt jelentettek be a fővárosban.

Szombaton a Jobbik ökumenikus rendezvényt tart a Móricz Zsigmond körtéren, míg a Biblia Szól Egyház a Moszkva téren és a Ferihegyi útnál, az Igazság Oszlopa egyház pedig a Nyugati téri aluljáróban hirdeti az igét. A Falun Gong Csoport csendes meditációt tart a Városligeti fasoron, az Üdvhadsereg két helyszínen tart gyűjtést, az Európai Sors-társak Egyesület pedig a Felvonulási téren oszt melegételt.

A Magyar Kommunista Párt és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 is demonstrációt tart szombaton (persze külön), a Magyarországi Munkáspárt hívei pedig a Szabadság téren gyülekeznek.

Vasárnap a Magyar Gárda vonul a Felvonulási térre, a zsidó hanukaünnepség közvetlen közelébe, ráadásul azzal egy időben (a bíróság első fokon feloszlatta az egyesületet, a rendőrség tájékoztatása szerint a Magyar Gárda Mozgalom jelentett be rendezvényt).

Szélsőségesek internetes fórumokon szerveznek továbbá egy sajátos karácsonyfa-díszítő akciót is, amivel ugyancsak a Hanuka-ünnep ellen kívánnak tiltakozni, ez azonban nem szerepel a rendőrségre bejelentett és tudomásul vett rendezvények listáján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.