Kommunikációs mélyvízben a budapesti gyógyfürdőtender

A VILATI Zrt. a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő gyógyfürdők beléptető rendszerének kiépítésére szóló megbízást a legkedvezőbb árat adva, törvényesen nyerte el - olvasható a társaság pénteki közleményben.

Korábban György István, a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján közölte: a legfőbb ügyészhez fordul a fővárosi Fidesz-frakció a 13 gyógyfürdő beléptető rendszerének kialakításával és üzemeltetésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás miatt. A VILATI Zrt. közleményében azt írta, a részvételével lezajlott közbeszerzési eljárásokat a Közbeszerzési Döntőbizottság - beadványok miatt és hivatalból is - többször megvizsgálta és rendben találta.

A társaság a referenciáit a jogszabályoknak megfelelően, közjegyző által hitelesítve igazolta. A VILATI Zrt. tulajdonosát, a NAVIGATOR Informatika Zrt.-t pedig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egyetlen közbeszerzési pályázatáról sem zárták ki.

György István október 22-én arról beszélt: 2007 novemberében a gyógyfürdő zrt. megbízásából a Wallis közeli NAVIGATOR Zrt. komplett ajánlatot adott a gyógyfürdők beléptető rendszerére. Ajánlatuk a kialakításra nettó 600 millió forint volt, a rendszert pedig havi hétmillióból üzemeltették volna. A gyógyfürdő zrt. ezután kiírta a közbeszerzési pályázatot, ám az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadták, ugyanis kiderült, hogy az egyik pályázó, a Navigátor Zrt. alkalmazottja készítette a közbeszerzési kiírás dokumentációját.

György István akkor azt is elmondta, ezután újabb kiírás következett, amelyben mind a három pályázót kizárta az ajánlatkérő műszaki, illetve jogi alkalmatlanságra hivatkozva. Közülük azonban 2009. március végén - a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt - VILATI Zrt.-nek ajánlati felhívást küldtek ki, és hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytattak le.

A Fidesz-frakcióhoz "beesett" egy dokumentáció, miszerint a VILATI Zrt.-nek kétféle beadott pályázati anyaga is volt. A gyanú szerint valaki vagy valakik 22 oldalt kicseréltek a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt cég pályázati dokumentációjából azért, hogy a harmadik körbe csak ez a cég jusson be.

A fideszes politikus rámutatott, ha ezeket a lapokat utóbb cserélték ki, mint hogy beadták a pályázatot, akkor bűncselekményről van szó. Végül - folytatta - 2009 nyarán szerződést kötöttek a VILATI-val - majdnem háromszor akkora összegben, mint a NAVIGATOR 2007-es ajánlata volt -, ám a szerződést a cég nevében a NAVIGATOR Zrt. vezetője írta alá. Egy nappal a szerződés aláírása után pedig a NAVIGATOR megvásárolta a VILATI-t.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.