Komló: az MSZP és a DK együtt, az Együtt külön

Komlón közös jelöltekkel indul az MSZP és a DK az önkormányzati választáson. A baloldal leválthatónak látja a kormánypártot a volt bányászvárosban.

A két párt helyi szervezete pénteken választási megállapodást kötött, majd ezt követően sajtótájékoztatót tartottak, s elmondták, hogy esélyt látnak a városban a Fidesz-KDNP koalíció legyőzésére. Komlón az április parlamenti választáson a baloldali összefogás jelöltjét, Szakács Lászlót a voksolók 38 százaléka támogatta, míg a kormánypárti Hoppál Péter a szavazatok 32 százalékát szerezte meg. Részben ebből táplálkozik a baloldaliak győzelmi reménye, részben pedig abból, hogy úgy látják, a komlóiak egyre elégedetlenebbek a kormánnyal és város fideszes vezetésével.

A rendszerváltáskor 32 ezer lelkes Komlón ma már csak 24 ezren élnek, s a város gazdaságát – az itteni bányák és ipari üzemek bezárása után – nem sikerült új pályára állítani. Az elmúlt négy év sem hozott változást, s az állástalanság adatait az kozmetikázza, hogy 7-800 a közmunkások száma. Szinte nincs olyan család, ahonnan valaki ne dolgozna külföldön, két fideszes önkormányzati képviselő is a határon túl keresett állást.

A városban 1100 lakás üres, s a másutt munkát találó tulajdonosok másfél-kétmillió forintért sem tudnak megszabadulni két-háromszobás, jó állapotú  paneljuktól. A komlóiak elkeseredettségét bizonyítja, hogy 2013-ban, egy közmeghallgatáson Polics József polgármestert megpofozta egy volt bányász. Amikor a bíró a pofozkodó büntetőperén azt mondta, hogy „vádlott álljon fel”, akkor harminc szimpatizáns néző is felállt, jelezve, megértik társuk indulatát.

A fentiek ellenére is kérdéses, hogy az MSZP és a DK legyőzheti-e a kormánypárti koalíciót, hisz az Együtt nem támogatja az összefogást. Az Együtt azért nem lépett be a szövetségbe, tudtuk meg a sajtótájékoztatón, mert nem fogadta el, hogy az EP-választás eredményei alapján delegálhassanak a baloldali pártok a közös listára. A pénteki megállapodás alapján az MSZP hat, a DK négy jelöltet indít a tíz egyéni választókerületben. A polgármesterségért folyó harcban Barbarics Ildikó, ügyvéd, az MSZP városi szervezetének elnöke lesz a kihívója a posztért újra elinduló Polics Józsefnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.