Komjáthi marad mozgalmár

Nem akar ringbe szállni újra elnökségi tagságért, de továbbra is szívvel-lélekkel az MSZP mellett áll, s párttagként, mozgalmárként segíti a munkát – mondta tudósítónknak Komjáthi Imre, aki a borsodi éhségmenetek egyik szervezőjeként, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket mozgalom alapítójaként és a Közmunkás Szakszervezet társelnökeként lett ismert.

A harminc éve a kazincbarcikai BorsodChemnél, illetve annak jogelődjénél dolgozó, Edelényben élő, hat gyermeket nevelő aktivista, akit a 2014-es tisztújításkor választottak be az MSZP elnökségébe, egy informális ülésen jelentette be, hogy nem pályázik újra a posztért. Lapunk kérdésére elárulta: rajta kívül még valaki jelezte az elnökségből hasonló szándékát, de hogy ki ő, azt nem árulhatja el, mert erre nincs felhatalmazása.

– Az elnökségi tagság majdhogynem együtt jár azzal, hogy a parlamenti jelöltlistára is felkerül az ember, tőlem viszont távol áll, hogy ilyen módon politizáljak. Az az elvem, hogy a mozgalmár mozgalmárkodjon, a szakpolitikus meg szakpolitizáljon. Maradok tehát a nagycsaládos melós, aki a vidéken élőkért, a szegényekért, a munkásokért küzd a maga szókimondó és őszinte módján. Mostantól inkább a szakszervezeti vonalra helyezem a hangsúlyt. Tíz évig voltam a cégnél szakszervezeti vezető, így nem áll távol tőlem ez a fajta munka – mondta.

Szavai szerint az a tulajdonsága, hogy minden körülmények között kimondja, ami a szívén van, nem köntörfalaz, s az egyenességéről ismert, nem lenne hasznos a parlamentben, és a frakciófegyelmet sem neki találták ki. – Az én természetemmel hamar összetűzésbe kerülnék a többiekkel, azt meg én nem szeretném, ha „betörnének", mert onnantól már nem tudnám vállalni saját magamat – tette hozzá.

Közölte: a baloldalt és az ­MSZP-t segítve mind a Közmunkás Szakszervezet, mind a Munkát, Kenyeret mozgalom élén gőzerővel dolgozik tovább, s teljes odaadással szervezi a jövőbeli akciókat. A júniusi tisztújításig még elnökségi tag marad, de mivel nem kell a jelöltállítással kapcsolatos politikai alkukban részt vennie, az így felszabaduló energiáit a párt népszavazási kampányának támogatására fordítja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.