- A feleségemmel együtt mi voltunk az utolsók, akik elhagytuk a falut – mondja Varga József, akinek a kolontári dombtetőn áll a háza. - Eredetileg el sem akartunk jönni, alá is írtunk egy papírt, hogy a saját felelősségünkre maradunk, aztán mégis meggondoltuk magunkat. Odáig, ahol mi lakunk, biztosan nem jönne fel az áradat, de nem akartuk kísérteni a sorsot.

Vargáéknak – csakúgy mint az összes kolontári lakosnak – kétszer kellett regisztráltatniuk magukat a katasztrófavédelem munkatársainál: először, amikor elhagyták a falut, másodszor pedig az ajkai sportcsarnokban kialakított befogadó állomáson. Erre azért volt szükség, mert a 715 kitelepített közül csupán hatvanan választották az ideiglenes szállást, a többiek a környéken élő rokonaiknál-ismerőseiknél húzták meg magukat, de a létszámellenőrzés miatt nekik is jelentkezniük kellett Ajkán.

- Megadtuk a telefonszámunkat és azt a címet, ahol a következő napokban leszünk – mondja Varga József. - Egyébként azért vacilláltunk annyit, hogy eljöjjünk-e egyáltalán, mert nem akartuk ott hagyni az állatainkat, de aztán a katasztrófavédelmisek közölték, hogy naponta kétszer visszamehetünk etetni. Meg aztán láttuk azt a rengeteg katonát meg rendőrt, akik ott maradtak, úgyhogy az értékeinket sem kell féltenünk.

A kolontáriakat szombatra virradóan érte a hír, hogy átmenetileg menniük kell a falujukból.

- Hat óra körül csöngetett be egy rendőr, hogy szedjük össze a legszükségesebb dolgainkat, mert egy óra múlva jelentkeznünk kell a buszmegállóban, és visznek minket Ajkára – meséli Ertli Gyuláné, egyike azoknak, akik a sportcsarnokban töltik a következő napokat. A nyugdíjas asszonynak Rácalmáson élnek a legközelebbi rokonai, így ők a férjével együtt inkább a befogadó állomást választották. - Az ennivalóról nem kell gondoskodnunk, itt naponta háromszor kapunk enni, kétszer meleg ételt. Nagy a jövés-menés, úgy hogy nem unatkozunk. Beszélgetünk, kimegyünk sétálni, estére állítólag hoznak egy tévét is. Jobb lenne otthon, de néhány napig kibírjuk itt is.

Hogy pontosan mikor térhetnek majd vissza otthonaikba a kitelepített kolontáriak, azt szombaton délelőtt még senki nem tudta megmondani. A váratlan hajnali ébresztőkor csak annyit közöltek az emberekkel, hogy a zagytározó gátjának megerősítéséig, azaz legalább  három napig tart majd a „száműzetésük”.

A katasztrófavédelem munkatársai mindenesetre felkészültek arra, hogy akár az összes kolontári lakost elhelyezzék az ideiglenes befogadó állomásokon, ám a tervezett három helyszín közül az ajkai sportcsarnok önmagában is túl tágasnak bizonyult, a küzdőtéren felállított 280 tábori ágy döntő része üresen maradt.

Az érintettek egyébként meglepően nyugodtan fogadták a kitelepítést, a sportcsarnoknál a regisztrálásra megjelent falubeliek még azt is higgadtan vették tudomásul, hogy az általuk leggyakrabban feltett kérdésre – miszerint mikor költözhetnek haza – egyelőre nem kaptak választ.

Lénárt Ágota pszichológus, a katasztrófavédelem krízis intervenciós csoportjának vezetője – aki folyamatosan beszélget a sportcsarnokban elszállásolt, zömében idős emberekkel – úgy látja, az elmúlt napokban a kolontáriak túlestek a hétfői tragédia által okozott  sokkon, ráadásul lélekben sokan már felkészültek arra, hogy átmenetileg sor kerülhet kitelepítésre is, így a mostani helyzetet viszonylag könnyen vették tudomásul.

Ajka