Kolompár: 'Nem adtunk át kopogtatócédulákat az MDF-nek'

Nem állít országos listát az MCF Roma Összefogás Párt a 2010-es országgyűlési választásokon, de a párt két vezetője "becsületből" megméretteti magát - jelentette be Kolompár Orbán, a roma politikai tömörülés elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Egyetlen ajánlószelvényt sem adott át az MCF Roma Összefogás Párt a 2010-es országgyűlési választásokon indulni kívánó szervezeteknek, így az MDF-nek sem - jelentette ki Kolompár Orbán, a roma politikai tömörülés elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

"A radikálisokat kivéve minden parlamenti és parlamenten kívüli párttal kezdeményeztünk tárgyalásokat, így az MDF-el is, de ez nem jelenti azt, hogy bárhová is elköteleztük volna magunkat" - mondta Kolompár Orbán, hangsúlyozva, hogy jelenleg egyetlen párttal sincs megállapodásuk.

A roma politikus azt mondta: az MCF tagjai és szavazói olyan párt mögé sorakoznak fel az áprilisi választásokon, amelyik felvállalja a cigányságot, szembenáll a szélsőséges eszmét megtestesítő pártokkal, a gárdistákkal, és garanciát ad a cigányság felemelkedésére.

A politikus azt is elmondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek a párttagok és az aktivisták, azért nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal.

Így Kolompár Orbán a Borsod megyei Ózd térségében, Balog József elnökhelyettes pedig a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként, saját pártjuk színeiben.

Kolompár Orbán kijelentette: az ajánlószelvényeket megsemmisítik, nem adják át azokat egyetlen pártnak sem, viszont az MCF elnökségének jövő heti ülésén döntenek arról, mely politikai tömörülés mögé sorakoznak fel a választásokon a mögöttük álló 50 ezer szavazattal.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.