Kókát majdnem lemondatták

Az SZDSZ országos tanácsa nem fogadta el szombaton Vámos József javaslatát Kóka János frakcióvezető lemondatásáról. A liberálisok szokásaihoz híven, a döntés csak néhány szavazaton múlott. Kóka szerint most a frakció egyben tartása a legfontosabb.

Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nem fogadta el szombaton azt az általa előterjesztett javaslatot, hogy Kóka János mondjon le frakcióvezetői beosztásáról, és maga helyett jelöljön más személyt a küldöttgyűlésig - közölte az MTI-vel az ülés után Vámos József, aki a két legutóbbi küldöttgyűlés óta tagja az tanácsnak. Hozzátette: a javaslata 27 támogató voksot kapott, 31-en ellenezték, négyen pedig tartózkodtak.

Kóka János a NOL kérdésére elismerte, hogy valóban volt egy a frakcióvezető eltávolítását kezdeményező javaslat, amit az országos tanács többsége nem támogatott
Kóka János a NOL kérdésére elismerte, hogy valóban volt egy a frakcióvezető eltávolítását kezdeményező javaslat, amit az országos tanács többsége nem támogatott

A politikus az ot ülése után kijelentette: érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy egy frakcióvezető, aki korábban pártelnök is volt, nem kért szót, nem fejtette ki a véleményét, nem reagált a hozzá intézett kérdésekre, s az ot jelen lévő tagjainak semmit nem mondott az általa elképzelt jövőről. (Úgy tudjuk, Kóka készült egy beszéddel végül - a vita eldurvulása miatt - nem mondott el.)

Vámos József szerint a szavazás eredményével és Kóka János hallgatásával az SZDSZ közel került ahhoz, hogy július 4-én, a küldöttgyűlésen ismét táborok feszüljenek egymásnak, miközben az összefogás, a közös útkeresés lenne a fontos.

A Békéscsabán élő és pártja színeiben önkormányzati képviselőként is munkálkodó Vámos egyébként több más határozati javaslatot is előterjesztett az ülésére. Mint mondta, ezek között szerepelt, hogy az európai parlamenti (EP) választáson való szereplést az SZDSZ kudarcnak ítéli meg, mely az elmúlt évek elhibázott politikájának a következménye. Vámos javasolta azt is, hogy a küldöttgyűlés napirendjén szerepeljen egy elemzés az elmúlt évek politikájáról, valamint a párt stratégiájának, programjának és szervezeti modelljének korrekciója, végül pedig a tisztújítás. "Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése után kell dönteni a parlamenti frakció és a Bajnai-kormány viszonyáról" - mondta egyebek mellett Vámos József.

Kóka: egyben tartani

Kóka János a NOL kérdésére elismerte, hogy valóban volt egy a frakcióvezető eltávolítását kezdeményező javaslat, amit az országos tanács többsége nem támogatott. - Jelenleg az országgyűlési frakció a párt legnyugodtabb, legműködőképesebb része - nyilatkozta Kóka János. A lemondását firtató kérdésünkre a frakcióvezető azt felelte: legfontosabb feladata ebben a helyzetben a frakció egyben tartása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.