Kóka szezont nyit, áttekint - és szvinget tanul a mennyegzője előtt

Szezonnyitó frakcióülést tart az SZDSZ képviselőcsoportja pénteken, ahol áttekintik, hogy hol áll az ország a válságkezelésben, s hogy milyen intézkedéseket tudnak támogatni a gazdasági növekedés beindítása érdekében, illetve a már elhatározott adócsökkentés védelmében - közölte Kóka János.

A szabad demokraták frakcióvezetője kijelentette, hogy a hiánycél megtartása, a takarékos állami gazdálkodás mellett az adócsökkentés a legfontosabb lépés, hiszen amikor az európai növekedése beindul, a túladóztatás mérséklése tudja a legjobban segíteni a magyar vállalkozásokat a régiós versenyben.

Kóka János arra is kitért, hogy a frakcióülésre meghívást kapott Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter, akikkel a múlt héten megkezdett egyeztetést kívánják folytatni. Hozzátette, hogy a találkozó szakmai előkészítése a frakcióban is zajlik, illetve Oszkó Péterrel egy külön egyeztetést is tartanak szerdán.

A képviselőcsoport vezetője elmondta, hogy a gazdasági és adócsökkentési kérdések mellett külön foglalkoznak az ügynökakták nyilvánosságával, illetve a képviselőcsoport által a Parlament asztalára letett szakpolitikai javaslatokkal.

Kóka kezdő tánclépései

Kóka János szvingelni tanul, adja hírül a Blikk, s közöl egy fotót is, amelyet az index.hu olvasója készített a tánciskolában lépegető frakcióvezetőről. A nem túl bonyolult "ügy" hátterében az áll, hogy Kóka nősül, s jövendőbelijével meg akarja lepni a násznépet egy szvingzenekarral. A mennyegzőn azonban táncolni is tudni kell. "Körülbelül tíz hete járunk tánciskolába, nyilatkozta Kóka, és hozzátette: remélem, nem lépkedek majd összevissza.


 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.