Kóka maradt az SZDSZ frakcióvezetője

Nem történt változás az SZDSZ-frakció élén, a szabad demokraták parlamenti képviselőcsoportját továbbra is Kóka János vezeti, helyettese Gusztos Péter maradt.

Az MTI hétfőn szabad demokrata forrásokból úgy értesült, hogy Kóka Jánost 11 igen szavazattal és öt nem ellenében erősítették meg frakcióvezetői tisztségében, hétfőn.

Gusztos Péternél 12-4 volt az arány. A frakcióülésen nem vett részt Sándor Klára, valamint Ikvai-Szabó Imre.

A frakcióvezetőnek és helyettesének a megbízatása a hét végén járt le, a mostani szavazás újabb egy esztendőre erősítette meg őket posztjukon.

Az SZDSZ-frakció a hétfői ülés után közleményt adott ki, amely szerint a képviselőcsoportból kilépett Gulyás József helyére Geberle Erzsébetet javasolják az Országgyűlés jegyzőjének. Gulyás József nemzetbiztonsági bizottsági tagságát Bőhm András kapja meg.

A közlemény szerint a frakció vezetése és a többi bizottsági tag az új Országgyűlés megalakulásáig az eddigi összetételben folytatja munkáját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.