Kóka "némán dacol"

Most Kóka János térfelén pattog a labda, jóllehet eddig semmilyen formában nem válaszolt az SZDSZ ügyvivő testületének felszólítására, amely hétfő éjfélig szabott határidőt a frakcióvezetői posztról való lemondására.

Kóka János sem levélben, sem e-mailben nem válaszolt az SZDSZ ügyvivő testületének felszólítására, amely hétfő éjfélig adott számára határidőt arra, hogy lemondjon a párt parlamenti frakcióvezetői posztjáról - mondta el Retkes Attila kedden a Szigeten újságíróknak.

A pártelnök úgy fogalmazott, véleménye szerint az SZDSZ elment a demokratizmus határáig, és most Kóka János térfelén pattog a labda. Emlékeztetett arra, már korábban is lemondásra szólították fel az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjét.

Retkes Attila elmondta, az ügyvivő testület újra egyeztet majd a kérdésben, és ő maga hetente többször is konzultál a frakció tagjainak túlnyomó többségével. Közölte, a képviselőknek előbb-utóbb el kell dönteniük, hogy részt kívánnak-e venni az új SZDSZ munkájában, és  hogy ott akarnak-e politizálni.

Kérdésre válaszolva az elnök azt mondta, nem a leváltásra és a leváltatásra akarja helyezni a hangsúlyt, hanem arra, hogy az őszi parlamenti időszak kezdetére a párt és a frakció között normális, harmonikus együttműködés alakuljon ki, amire ő lát is esélyt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.