Kocsis nem foglalkozik a személye körüli politikai torzsalkodással

Kocsis István nem tudott arról, hogy a BKV Zrt. humánpolitikai igazgatója 100 millió forintos végkielégítést kapott; a közlekedési társaság vezérigazgatója vasárnap az ATV Pont7 című műsorában arról is beszélt, hogy nem foglalkozik politikai torzsalkodással.

A BKV Zrt. vezérigazgatója, Kocsis István a televíziós műsorban leszögezte: a 100 milliós összeget még a céghez érkezése előtt öt hónappal fizették ki, a leköszönő vezérigazgató által készített átadás-átvételi jegyzőkönyvben ez az ügy nem szerepelt. Ennek az információnak a "szakma szabályai" szerint szerepelnie kellett volna a dokumentumokban.

Azzal kapcsolatban, hogy a BKV felügyelőbizottsága hétfőn tárgyalja a belső kontroll igazgatóság jelentését Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató 100 milliós végkielégítésről, a vezérigazgató azt mondta: a belső vizsgálatot azonnal elrendelte, amikor az ügy kipattant. A végkielégítés, akár jogszerű volt, akár nem, vállalhatatlan - szögezte le Kocsis István, utalva arra, hogy ez ügyben rendőrségi feljelentés tett.

Arra a kérdésre, miért ilyen nagyok a prémiumok a BKV-nál, a vezérigazgató azt válaszolta: a határozatlan idejű szerződésekkel való foglalkoztatást megszüntető új struktúrát 2007-ben, két évvel az ő kinevezése előtt hozta létre a vezérkar. Mint mondta, az akkori vezetés azt vizsgálhatta a döntéskor, hogy az alapbér legyen kisebb, a prémium pedig inkább nagyobb.

Kocsis István leszögezte, a jelenlegi rendszert nem tartja jónak, ezért azt javasolja majd az igazgatóságnak, hogy térjenek vissza a határozatlan idejű szerződésekre, titoktartás nélkül. Közölte: működése alatt negyedére szorította vissza a tanácsadói kifizetéseket.

Arra a felvetésre, miszerint a cég 2007-től 1,5 milliárdot költött végkielégítésre, Kocsis István pedig 168 milliónál "tart", a vezérigazgató leszögezte: hat-hét embertől vált meg a kabinet tanácsadói rendszerének leépítése során. Az volt a célja, hogy ne legyen "árnyékkormányzás", álljon helyre a felelősségi viszony. A végkielégítések kifizetésénél 50 százalékos arányt ért el abban, hogy mi járt volna szerződés szerint, és mit fizettek ki, azaz hozzávetőleg akkora összeget takarított meg, mint amennyit kifizettek.

Kocsis István elmondta, 12 ezer ember dolgozik a BKV-nál, jelentős részük fizikai állományban, s e területeken hiány van. "A  gond a központi irodaházzal van, itt komoly létszámfelesleg található, ezen szeretnék változtatni" - fogalmazott. Mint mondta, a központi irodaházban nyolcszázan dolgoznak, túl nagy az adminisztrációs létszám, a struktúrát szeretné átláthatóbbá tenni.

Az esetleges távozását firtató kérdésre a vezérigazgató azt válaszolta: nem foglalkozik politikai torzsalkodással, a tulajdonos bármikor leválthatja. A tulajdonossal együttműködésre törekszik és a BKV előtt álló nagy feladatokra igyekszik koncentrálni. "Számomra ez egy kihívás, szeretném bebizonyítani, hogy ha hagyják, akkor lehet segíteni a cégen és a tulajdonoson is".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.