Kocsis Máté rajtakapta a maffiabaloldalt

Vajon ismét egy asztalhoz ülnének a bűnözőkkel a baloldal emberei, ha újra hatalomra kerülnének - tette fel a kérdést Kocsis Máté annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon részt vesz az MSZP választmányi ülésén, amit a Fidesz szóvivője úgy interpretált: megint összeállt a maffiabaloldal.

A maffiabaloldal egykori szereplői ismét találkoznak - így kommentálta a Portik-Laborc-ügyre utalva a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy az MSZP választmányának szombati ülésén részt vesz Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője is.

Ha a baloldal emberei újra kormányozhatnának, ismét egy asztalhoz ülnének bűnözőkkel? - tette fel a kérdést Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus úgy vélekedett, a baloldalon "ideges kapálódzás" kezdődött a Portik-Laborc-ügyben. Idézte például Gréczy Zsoltnak, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) politikai és kommunikációs főtanácsadójának szavait, miszerint a DK nem érti, hogy Bajnai Gordon és csapata miért határolódik el ennyire a Portik-Laborc-ügytől, hiszen Bajnai Gordon kormányzásának első fél évében Laborc Sándor nemzetbiztonsági vezetőként a helyén volt, és az utóbbi napokban megjelent hírekkel ellentétben Bajnai nem menesztette őt.

"Bajnai Gordon megint mossa a kezeit. (...) Minden régről előkerült zűrös ügy kapcsán az a hivatalos Bajnai-álláspont, hogy nem tud róla, nem tehet róla" - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint ezt hívják sumákolásnak.

Kocsis Máté egyúttal jelezte: a Fidesz-frakció kedden tesz javaslatot arra, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keretein belül milyen formában vizsgálódjanak tovább a Portik-Laborc-ügyben. Választ kell találni egyebek mellett az alvilág, az Energol Rt. és a politika kapcsolatára, valamint a Portik-Laborc-találkozó előzményeire és következményire - közölte. Kérdésre hozzátette: azt is vizsgálni kell, hogy Laborc Sándor milyen minőségében, magánemberként vagy titkosszolgálati vezetőként vett részt a megbeszélésen, mert ez a történtek büntetőjogi megítélése szempontjából nem mindegy.

- Az MSZP visszautasítja, hogy Orbán Viktor pártja és kormánya "mocskolja" a demokratikus ellenzéki összefogást és az azt támogató milliókat, mert mi szövetségeseinkkel egy igazságosabb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb jövőt ajánlunk Magyarországnak - így reagált Kocsis Máté szavaira Török Zsolt, az MSZP szóvivője az MTI-nek küldött szombati közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.