Kocsis Máté egyik kezével pofoz, másikkal simogat

Gyűjtést indított és segélykoncertet szervez a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására. Ezt a kerületet vezeti Kocsis Máté hajléktalanügyi biztos, akinek a tevékenysége ellen már több szervezet is tiltakozott.

A józsefvárosi önkormányzat arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy bútorokat, lakásfelszerelési eszközöket, háztartási gépeket, lakástextileket, valamint a mindennapi életvitelhez szükséges tisztító- és tisztálkodószereket, ruhákat, tartós élelmiszereket várnak a városrész intézményeinél és cégeinél munkát vállaló hajléktalanok szolgálati szállásának berendezéséhez, otthonossá tételéhez. Emellett olyan magánszemélyek, szervezetek, cégek jelentkezésére is számítanak, akik részt vennének a programba bevont komfort nélküli önkormányzati lakások felújításában.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek úgy fogalmazott: „szeretnénk gondoskodni azokról a hajléktalanokról, akik itt, Józsefvárosban éltek, mielőtt elveszítették otthonukat. Kilátástalan helyzetük ellenére ők is ennek a közösségnek, Józsefvárosnak a tagjai, ezért szeretnénk együtt megtenni mindent, hogy újra teljes értékű életet élhessenek” – tette hozzá.

Az önkormányzat december 1-jén segélykoncertet is szervez, az ebből származó bevételt ugyancsak a hajléktalanok újrakezdésére fordítják. A rendezvényen fellép mások mellett a Latin Duó, vagyis Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, Ferenczi György, a Rackajam, valamint az Állami Népi Együttes táncosai.

A városrész képviselő-testülete október elején fogadta el a Józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelkisegítség-nyújtási, Egzisztenciateremtési Közösségi) programot, amely a kerületben hajléktalanná vált emberek felzárkóztatásának elemeit tartalmazza.  A programban részt vevők lelki segítséget és egészségügyi ellátást kapnak, személyre szabott munkához segítik őket, és biztosítják a lakhatásukat. A program első ütemére október végén 61 millió forintot különített el az önkormányzat.

Mint ismert, pénteken tüntetők szállták meg Kocsis Máté polgármesteri irodáját, így tiltakozva a hajléktalanügyi biztos tevékenysége ellen. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy Kocsis Máté vonja vissza a szabálysértési törvényhez benyújtott módosító indítványát, amely "visszaesők esetében" 150 ezerre emelné az életvitelszerűen a közterületen tartózkodás szabálysértési bírságát, amely akár elzárásra is változtatható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.