Kocsis Máté: Bajnaival egy szuperrendőr sem mert volna szembeszállni

A trafikmutyi egy mondvacsinált ügy, aminek voltak szerencsétlen momentumai, mint a szekszárdi eset, de emiatt össznépi trafikmutyit kiáltani az ellenzék részéről alávaló húzás – mondta Kocsis Máté az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz kommunikációs igazgatója Bajnai Gordon csütörtöki felcsúti sajtótájékoztatójáról azt mondta: "ha a volt miniszterelnök azt mondta volna, hogy ez a busz itt megáll, akkor nincs az a szuperrendőr, aki ezt megakadályozza."

A trafikmutyi egy mondvacsinált ügy, aminek voltak szerencsétlen momentumai, mint a szekszárdi eset, de emiatt össznépi trafikmutyit kiáltani az ellenzék részéről alávaló húzás – mondta Kocsis Máté az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a szekszárdi polgármester a település ütőerén tartotta a kezét, amikor összehívta a testületet, de valóban voltak nem szerencsés mondatai.

Hozzátette: azzal vádolnak most minden kormánypárti képviselőt, hogy a haveroknak osztották ki a trafikokat, nekem azonban nincs trafikos haverom. A politikus kijelentette: nem központilag irányították a trafikok kiosztását, nem lehet így általánosítani. Nekem sem volt listám józsefvárosi polgármesterként, a pályázatok kezelése a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. feladata volt – magyarázta.

Kocsis Máté azt mondja: a mű-trafikbalhé fenntartása a baloldal szándéka. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a kormányzati szándék egyértelműen az volt, hogy szűküljön a piac, tehát, hogy kevesebb helyen lehessen cigarettához jutni. Korábban 45 ezer helyen árultak dohánytermékeket, most csak ötezer helyen lehet, várható volt, hogy azok, akik nem jutottak koncesszióhoz, fel fognak háborodni.

A rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt mondta: felháborító, hogy az ellenzék most azt mondja, hogy támogatja az intézkedést, miközben korábban arról beszéltek, hogy ez egy átverés. Kocsis Máté példaként említette, hogy Mesterházy Attila márciusban még azt mondta, a rezsicsökkentés nem fenntartható. Most viszont már támogatják, összevissza beszél az MSZP, nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, nehéz egy jó kormányzati intézkedést támadni, ezért viselkednek most így – fogalmazott. A kormánypárti képviselő elmondta: egy ilyen intézkedés minden magyar lakost meg kell, hogy illessen, éppen ezért igazságos, hogy annak is jár a rezsicsökkentés, aki többet dolgozik és jobban keres.

Az Együtt–PM Szövetség felcsúti sajtótájékoztatójával kapcsolatban azt mondta: csúfos vereséget szenvedett Bajnai Gordon. Kocsis Máté szerint nem igaz, hogy a rendőrök nem engedték meg a busznak, hogy megálljon a településen. Ha a volt miniszterelnök azt mondta volna, hogy ez a busz itt megáll, akkor nincs az a szuperrendőr, aki ezt megakadályozza – jelentette ki. A Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta: Bajnai Gordon azonban úgy ment át a falun, mintha turista lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.