Kocsis: Törvénytelen pártkasszája volt az MSZP-nek

Ha a szocialisták nem jelentik fel Gyurcsányt, megteszi a Fidesz - fenyegetőzik Kocsis Máté. A szocialisták úgy reagáltak, nem tudnak a párt gazdálkodásával kapcsolatos szabálytalanságról.

A Fidesz szerint Mesterházy Attila MSZP-elnöknek haladéktalanul feljelentést kell tennie pártja "korábbi piszkos pénzügyeivel kapcsolatban", a Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista pártelnök-miniszterelnök által elmondottakból ugyanis az derül ki, hogy az MSZP egy törvénytelen pártkasszával is rendelkezett. Erről Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen emlékeztetett több, a héten Gyurcsány Ferenc által tett nyilatkozatra.

A jelenleg a Demokratikus Koalíció (DK) elnökeként politizáló egykori szocialista elnök egy pódiumbeszélgetésen az MSZP finanszírozására utalva azt mondta: "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk". Kocsis Máté közölte: ha az MSZP elnöke nem lép, a Fidesz fogja megtenni a szükséges lépéseket.

Az MSZP szóvivője szerint ha valakinek a párt gazdálkodásával kapcsolatos szabálytalanságról van tudomása, annak feljelentést kell tennie, a szocialisták viszont nem rendelkeznek ilyen információval. Török Zsolt azt mondta: a szocialisták birtokában nincs olyan információ, amely miatt feljelentést kellene tenniük. Ha Kocsis Máté tud ilyenről, kötelessége a hatóságokhoz fordulni - jegyezte meg. A szóvivő ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója a bajai választási csalásról, a szombathelyi drogügyről és a zuglói korrupcióra utaló hangfelvételről akarja elterelni a figyelmet.

Török Zsolt arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc új, pénteken ismertetett pártfinanszírozási javaslata arra az indítványra emlékeztet, amelyet még a szocialista kormányzás alatt nyújtott be e tárgyban Puch László és Tóbiás József. Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc azt mondta, a két nagy párt 2006-ban a megengedett többszörösét, egyenként legalább hárommilliárd forintot költött kampányra, Török Zsolt úgy felelt: akkoriban Gyurcsány Ferenc volt az MSZP elnöke. Ha bármilyen, törvénysértésre utaló információja van, akár saját maga ellen, tegyen feljelentést - tette hozzá. Egyúttal idézte az Állami Számvevőszék közleményét, amely szerint az MSZP 2009-ben és 2010-ben kizárólag a párttörvényben engedélyezett módon gazdálkodott, meg nem engedett forrásból nem fogadott el hozzájárulást. Jelezte azt is, hogy Mesterházy Attila 2010-ben vette át a párt vezetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.