Kizárják a romagyilkosságokat tárgyaló bírót?

Újabb, elfogultság miatti kizárási indítványt terjesztettek elő a romák elleni támadássorozat büntetőperében az öttagú bírói tanács elnöke, Miszori László ellen a Pest Megyei Bíróságon.

Az első és másodrendű vádlott, Kiss István és testvére Árpád egyaránt beadvánnyal fordult a bírósághoz. A tárgyaláson ismertetett két, hasonló tartalmú kizárási indítvány szerint a bírói tanács vezetőjétől azért nem várható el az ügy elfogulatlan megítélése, mert egy korábbi tárgyalás szünetében azzal fordult Csontos István negyedrendű vádlotthoz, hogy "el fog süllyedni". Az indítványok szerint ezzel a tanácselnök etikai normát sértett, megjegyzéséhez ugyanis magyarázatot is fűzött, amely szerint ha a vádlott nem él a tárgyaláson az észrevételezési jogával, akkor ez azt jelenti, hogy elfogadja az ott elhangzottakat.

Miszori László tanácsvezető bíró
Miszori László tanácsvezető bíró beszél, mielőtt elfogultság miatti kizárási indítványt nyújtottak be ellene a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat miatt indított büntetőügy tárgyalásán, amely a családtagok meghallgatásával folytatódott a Pest Megyei Bíróságon

Ezzel pedig az indítványozók szerint a bíró az ügy olyan vádlottjának jelezte, hogy aktívabb magatartást vár tőle, aki terhelő vallomásokat tett társaira.

Miszori László a tárgyaláson jelezte, hogy a kizárási indítványokat felterjeszti a megyei bíróság kollégiumvezetőjéhez, ugyanakkor leszögezte azt is: "nem érzem magam az ügyben elfogultnak, és nem járulok hozzá a kizárásomhoz".

A bírói tanács elnöke ellen nem ez az első kizárási indítvány a romagyilkosságok büntetőperében, Miszori László jelezte, hogy még nincs tudomása arról, hogy a korábbi indítványt elbírálták volna.

A szerdai tárgyaláson a vádlottak ismerőseit, rokonait hallgatják meg tanúként, jelenleg Kiss Árpád barátnőjének, az ügy koronatanújának számító Fehérné Nyalka Évának a fia tesz tanúvallomást.

Az emberölési ügyben négy férfit vádolnak a hat halálos áldozatot követelő, romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat elkövetésével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.