Kivonult a NAV, meghalt egy vendég

Egy ember meghalt, egy árust szívinfarktus gyanújával kórházba szállítottak, egy másikat pedig rendőrök tepertek le és bilincseltek meg a hétvégén Pusztamérgesen, miután a NAV ellenőrei próbavásárlást tartottak a falunapon.

Késő délutánig minden rendben zajlott a hétvégén Pusztamérgesen, ahol az idén tizenkilencedszer rendeztek szüreti fesztivált és kakaspörköltfőző versenyt - írja a Délmagyar.

A rendezvényen NAV-ellenőrök jelentek meg, és próbavásárlást végeztek. Így tettek az egyik kürtőskalácsosnál is, ahová fél óra elteltével visszatértek, és elővették az igazolványukat. A vállalkozó ellen eljárást indítottak, mert nem adott nyugtát. A férfi azzal védekezett, hogy akkor már ingyen adta az édességet, így kaptak egy felet az ellenőrök is (ingyen - A Szerk.).

Amíg a kürtőskalácsos az igazát próbálta bizonyítani, egyre több árus kezdett el méltatlankodni. Felháborodtak azon, hogy a hatóság mindig csak a „kishalakat" bünteti meg. A szóváltás tettlegességig fajult. Egy üllési fiatalember a gyanú szerint üdítős palackot vágott az egyik NAV-os fejéhez. Az ellenőrök rendőrt hívtak. Az erősen ittasnak látszó férfi ellenállt, mire járőrök a földre nyomták, megbilincselték és előállították.

Egy kecskeméti vállalkozó, aki vendégként volt ott a rendezvényen, szívinfarktust kapott és összeesett. A mentősök hosszú ideig küzdöttek az életéért, próbálták újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen életét vesztette. Közben az asztmás, állandó kezelés alatt álló kürtőskalácsos is mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért infarktusgyanúval kórházba szállították.

A kiskundorozsmai vállalkozó reggel készségesen mesélt a történtekről, ám miután tárgyalt az ügyvédjével, úgy döntött, mégsem nyilatkozik. A NAV eljárást indított ellene. Úgy tudjuk, a kiskundorozsmai vállalkozó azért akarja feljelenteni a hatóságot, mert állítása szerint az ellenőrök elvették a személyes iratait, és csak a hét elején adták vissza azokat.

– A rendőrség a NAV jelzésére ment a helyszínre. A kollégák előállították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt. Az elhunyt férfi ügyében a rendőrség nem folytat eljárást – tájékoztatott Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást. Szanka Ferenc főügyészségi csoportvezető ügyész elmondta, hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indult eljárás a férfi ellen, aki fejbe dobta az ellenőrt. A gyanúsítottat kihallgatták, szabadlábon védekezhet. – Csak a legvégén értem oda, amikor szóltak, hogy menjek, mert nagy a baj – mondta Papp Sándor. Pusztamérges polgármestere szomorúnak nevezte a falunapon történteket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.