Kivizsgáltatná az NFÜ szerződéseit az LMP

Áttekintené a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban kötött szerződéseit az ellenzéki LMP.

Az LMP egy olyan bizottság felállítását kezdeményezi, amelyik azt vizsgálná, hogy a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban az NFÜ milyen tisztázatlan vagy offshore tulajdonosi hátterű cégekkel kötött szerződést – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.

A képviselő utalt arra a sajtóhírre, amely szerint az ügynökség egyik, szélessávú körzethálózati fejlesztések címén kiírt pályázatán a húszmilliárdos összegből 12,5 milliárd forintot öt olyan cég nyert el, amelyeket ugyanazon a napon hoztak létre, jegyzett tőkéjük megegyezik, a székhelyük címe azonos, továbbá - a lap szerint - átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is. Két cégben közvetve érdekelt egy olyan zrt. is, amelyiknek a felügyelőbizottságában benne van Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő - írták.

Vágó Gábor a sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az alaptörvény is tiltja a tisztázatlan jogi és tulajdonosi hátterű cégek közpénzhez jutását. Az LMP úgy változtatna a jogszabályon, hogy ez a tilalom terjedjen ki az uniós forrásokra is – mondta. Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának tagja szerint az ügy rámutat a Magyarországon tapasztalható "mutyivalóságra". Miközben a Fidesz és az MSZP egymásra mutogat, "offshore-lovagoznak keresztbe", a régi gazdasági elit tagjai folyamatosan offshore vállalkozásokon keresztül viszik ki a pénzt az országból – jelentette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.