Kivizsgálják a kommandósakció utáni panaszokat

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) kivizsgálja a szerda hajnali, szekszárdi kommandós akció miatti panaszokat - közölte a főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön.

A két rendőri szervezet közleményében emlékeztetett: közös akciójukban bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem miatt hét embert vettek őrizetbe, akik nőket közvetítettek, és prostitúcióra kényszerítettek Németországban.

A Tolnai Népújság csütörtöki számában arról számolt be, hogy a kommandósok a Kövendi Sándor utcai akcióban az egyik gyanúsított szomszédjára is rátörték az ajtót. Egy szemtanú úgy nyilatkozott a lapnak, hogy két testvérét kihurcolták a házból, a ház előtt letérdeltették, és fegyvert fogtak rájuk; az akcióban zúzódásokat szenvedtek.

A TMRFK és a TEK az eset kapcsán azt írta, hogy "az előállítások során egy olyan telepszerű, épületekből álló ingatlanokba kellett behatolni, amelyek pontos házszámmal, névtáblával nem rendelkeztek, továbbá egy részüket önkényesen átalakították".

Magyarázatuk szerint az épületekben nagy létszámú, összezsúfolt közösségek laknak, ezekből állították elő a rendőrök a keresett bűnözőket.

"Az ilyenkor esetlegesen előforduló károkat, panaszokat a hatályos jogszabályok alapján kivizsgálják a jogorvoslat érdekében" - olvasható a főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.