Kivizsgálják a gárda kiskunlacházi provokációját

Vizsgálatot rendelt el a kiskunlacházai ügyben az igazságügyi miniszter kezdeményezésére az országos rendőr-főkapitány.

Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkárt a parlamentben vonta kérdőre a szabaddemokrata Gulyás József a hétvégi kiskunlacházi eset kapcsán. Gulyás megfogalmazása szerint következmények nélküli, hogy a másodfokú jogerős ítélet ellenére tovább folyik a feloszlatott Magyar Gárda szervezése. A jogalkalmazói következetlenség pedig szerinte látványos erődemonstrációkhoz vezet.

A Pest megyei településen történtekről azt mondta, Kiskunlacházán 80-100 gárdista azt jelezte, hogy részt kér az állam és szerveinek erőszak monopóliumából, és készek kézbe venni az igazságszolgáltatást. Vasárnap pedig ugyancsak Kiskunlacházán, jobbikos szervezésben, náci mintára folytott a zsidókat és cigányokat bűnbaknak kijelölő esemény zajlott, melyet a Gárda biztosított.

Az igazságügyi államtitkár nem tartotta következetlennek a rendőrséget. Pédaként említette, hogy a Hősök terén nem engedélyezték a Gárda rendezvényét, az Erzsébet téren oszlattak, Szentendrén és Kerepesen pedig felléptek a magánterületen tartott megmozdulások ellen is. De azt is közölte, ami a kiskunlacházi rendezvényeket illeti, a miniszter számára is úgy tűnt, hogy esetleg nem volt megfelelő a rendőri intézkedés, ezért hétfőn utasítására az országos rendőr-főkapitány vizsgálatot rendelt el. Hozzátette, hogy a vizsgálat eredményéről tájékoztatják a közvéleményt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.