Kitört a feljelentés-háború Rogánék furcsa üzletei miatt

A DK hűtlen kezelést gyanít, a polgármester pedig mindenkit perrel fenyeget, aki összefüggésbe hozza Portikkal.
Rogán Antal újabb jogi lépéseket tesz a Demokratikus Koalíció ellen, miután Varju László, az ellenzéki párt elnökségi tagja egy pénteki közleményben arról írt, hogy az V. kerületi önkormányzat áron alul értékesített egy ingatlant egy Portik Tamáshoz köthető személynek abban az időszakban, amikor még a Fidesz frakcióvezetője volt a kerület polgármestere.

Rogán Antal válaszul közleményt adott ki, amelyben emlékeztet arra, hogy a Demokratikus Koalícióval szemben rágalmazás és becsületsértés miatt korábban már jogi eljárást indított. Hangsúlyozza: a hét elején egyértelműen kiderült, hogy minden olyan állítás, amelyben korábban rágalmazták és a nevét megpróbálták összemosni Portik Tamással és az alvilággal, nyilvánvalóan hazugság. Leszögezi, hogy az általa vezetett önkormányzat mindenben a jogszabályoknak és a hatályos önkormányzati rendeleteknek megfelelően járt el, és soha nem ápolt kapcsolatot Portik Tamással vagy rokonaival.

A frakcióvezető kiemeli: nem csak a Demokratikus Koalíció, de mindenki ellen pert indított, aki az elmúlt hetekben ezzel rágalmazta. Arra is kitér, hogy amennyiben a bíróság jó hírnév megsértéséért kártérítést ítél meg a számára, akkor az összeget jótékony célra, a Dévény Anna Alapítvány számára ajánlja fel.

Varju László, a DK elnökségi tagja pénteken jelentette be, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen, mert az V. kerületi önkormányzat korábban 54,2 millió forintért adott el egy üzlethelyiséget. Hozzátette, hogy független ingatlanbecslések szerint az üzlethelyiség 127 millió forintot ér. Az ellenzéki politikus az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmazott: az akkor még Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője által vezetett önkormányzat az ingatlant egy Portik Tamáshoz köthető személynek adta el.

Pápa Marianne, a Classic Immo Kft. tulajdonosa, akivel az V. kerületi önkormányzat üzleti kapcsolatban állt, kedden közleményben tudatta, hogy sem a múltban, sem jelenleg nem állt és nem áll sem élettársi, sem üzleti kapcsolatban Portik Tamással.

Rogán Antal ugyanaznap szintén közleményt adott ki, amelyben azt írta, egyértelműen kiderült, hazugság minden olyan állítás, amelyben megpróbálták összefüggésbe hozni őt Portik Tamással. Kiemelte: sem ő, sem az általa vezetett önkormányzat soha, semmilyen módon nem állt üzleti kapcsolatban Portik Tamással.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.