Kit minősít a Freedom House jelentése?

Már csak egyetlen pont választja el Magyarországot a "félig szabad" országok besorolástól a Freedom House (FH) sajtószabadság-skáláján. Ekkora különbség is elegendő, hogy a médiatörvény alkotói is saját igazukat lássák visszaigazolva - ahogy az ellenzői is.

A kormány szerint azt bizonyítja az FH-jelentés, hogy a sajtó szabad, az ellenzék szerint inkább azt, hogy lekerültünk a térképről.

Szabad a sajtó

"A szocialista lejárató kampány ellenére, a Freedom House is egyértelműen állást foglalt: Magyarországon a sajtó szabad" - így reagált lapunk megkeresésére az FH országjelentésére a kormányzati kommunikációs államtitkárság. Interpretációjuk szerint a nyugati demokráciához hasonlóan, szabad a sajtó, hiszen "teljesen megegyező besorolásban vagyunk az EU többi tagállamával és pl. az Amerikai Egyesült Államokkal".

Csak a miénk

Kovács Zoltán államtitkárságának közlése szerint jelenleg Magyarországnak van kizárólag „EU-kompatibilis” és az Európai Unió által is teljes mértékben elfogadott médiatörvénye, "mint ismert, jelenleg több tagállamban is zajlik a médiatörvény felülvizsgálata". Kétségtelen, teszik hozzá, hogy a médiatörvény ürügyén "Magyarország ellen folytatott szocialista lejárató kampány ártott az ország megítélésének", mára azonban már világos, hogy ez politikai érdekekből fakadt. A kommunikációs államtitkárság fontosnak tartotta azt is közölni megkeresésünkre, hogy "a szocialisták hazugságai által rombolt bizalmat e téren is, a kormány és az ország helyre fogja állítani".

A parlamenti ellenzék viszont azt látja visszaigazolva az FH országjelentésében, hogy nekik volt igazuk, és Orbánéknak köszönhetően lekerültünk Európa térképéről.

Sorozatgyilkosság

- Kész csoda, hogy az Orbán-kormány elmúlt évi médiaszabadság elleni "sorozatgyilkossága" után, Magyarország még egyáltalán meg tudott kapaszkodni a szabad besorolású országok legalján - nyilatkozta lapunknak Mandur László (MSZP). A hét pontos visszavetést önmagában is példátlannak mondta, szerinte ez világos üzenet a kormánynak: "amit ma Magyarországon a sajtó és a szólás szabadságának korlátozása, hatalmi felügyelete irányába tesz, az a művelt és fejlett demokráciák számára elfogadhatatlan". Az FH besorolását továbbá intő jelnek tekinti Mandur: "így lehet egy országot rossz és arrogáns kormányzással a világ nezeteinek a perifériára vezetni".

Leléptünk a térképről

Karácsony Gergely (LMP) szerint az FH-jelentés igazolja a kormánypártiak által hisztérikusnak beállított reakciójukat a médiatörvényre, miszerint súlyos visszalépést jelent a sajtószabadság területén. A Freedom House minősítése az LMP szerint azt bizonyítja, hogy "Magyarország lelépett az európai térképről a sajtószabaság területén". Az LMP azon lesz, tette hozzá, hogy a következő parlamenti többség módosítsa a médiacsomagot; addig is várják az Alkotmánybíróság döntését, mert számtalan ponton alkotmányellenesnek tartják a médiatörvényt. Amennyiben az alkotmányellenes passzusokat kivennék belőle, valószínűleg újra pozitívabb lenne Magyarország és a magyar sajtószabadság megítélése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.