Kiszivárgott Gyurcsány sajátjainak írt belső levele

Az egyéni választókerületekben, amelyeket az MSZP és az Együtt-PM felosztott egymás között, sorra lépnek föl a két párt képviselőjelöltjei, a "baloldal közös" jelöltjének nevezve magukat. A DK-soknak ez nem tetszik.

A hírhatár.hu portál szerint a Demokratikus Koalíció aktivistái komoly fölháborodással fogadták, hogy a másik két párt nemcsak az ellenzéki megállapodásból, hanem immár a baloldal köréből is ki akarja rekeszteni őket. A weblap cikke "megbízható DK-s forrásra" hivatkozva azt írta, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök ezzel kapcsolatban az alábbi levelet intézte a párt tagjaihoz:

"Kedves Barátom!
Sokan fordultatok hozzánk felháborodással amiatt, hogy az MSZP és az E14-PM saját országgyűlési képviselőjelöltjeit megtévesztő módon „a baloldal közös jelöltje”-ként jeleníti meg. Felháborodásotokat értem, hiszen a demokratikus ellenzék nyilvánvalóan nem azonos az MSZP–E14-PM-mel. Mégis higgadt magatartást ajánlok. Nem javaslom, hogy sehova nem vezető vitába menjünk bele. Legyetek jobbak, mutasson a Demokratikus Koalíció Orbán-rendszerével szemben világosabb, keményebb alternatívát. Szerintem ez a helyes válasz.
Ha már itt tartunk, hadd írjak még valamit. Miután elmaradt az ellenzék teljeskörű összefogása, amit mi mind a mai napig igénylünk, nyilvánvalóan versenyhelyzet alakult ki a demokratikus oldalon is. Ettől még vigyáznunk kell egymásra. A fő ellenfél Orbán Viktor és rendszere. Politikai kritikánk középpontjába őt kell helyezni. Ugyan érdemes megmutatni, hogy miben különbözik a DK álláspontja az MSZP és az E14 véleményétől, helyes ha ezt látják és értik a választók, de minden erővel el kell kerülni, hogy a választási kampány az ellenzéken belüli vitákról, és ne az Orbánnal szemben mutatott alternatíváról szóljon.
Budapest, 2013. szeptember 18.
Barátsággal:
Gyurcsány Ferenc"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.