Kiszabadították a hóban elakadt mozdonyokat

Kiszabadították a hó fogságába került szerelvényt, így elindult a vonatközlekedés Székesfehérvár és Balatonkenese között vasárnap kora délután. Már országszerte menetrendszerűen járnak a vonatok.

Peiper Károly, a  Mávinform sajtóügyeletese arról tájékoztatott: a vonalon szombat óta méteres hótorlasz és hófúvások miatt szüneteltették a járatokat. Az első, teljes vonalon közlekedő járat a Budapest-Tapolca közötti személyvonat volt; a másik irányból pedig a Tapolcáról három óra előtt indult, a Déli pályaudvarra közlekedő vonat tudott először átmenni Csajág és Polgárdi között.

A Polgárdinál a hótorlaszok miatt még szombaton elakadt motorvonatot és a kivontatására küldött mozdonyokat vasárnap délután fél kettő előtt sikerült kihozni a hó fogságából - közölte a sajtóügyeletes. Mint mondta, mintegy 30 ember és egy speciális, hómaróval felszerelt Unimog tisztította meg a vasúti pályát, majd egy hóekés mozdony járta végig a vaspályát Balatonakarattya és Polgárdi között; így szabaddá vált az út a személyszállító vonatok számára Polgárdi és Csajág között is.

Peiper Károly felhívta a figyelmet, hogy a vonatpótló autóbuszokat a MÁV-START Zrt. vasárnap délután lemondta.

A motorvonatok csak nagyobb teljesítményű dízelmozdony vontatásával mehetnek át a Székesfehérvár és Balatonkenese szakaszon, itt előfordulhatnak 10-15 perces késések az úgynevezett dízel előfogatok rá-, illetve lecsatolása miatt.

Az országban most már mindenhol menetrendszerűen járnak a vonatok, a Dunántúl déli és nyugati tájain esetenként még előfordulhatnak 5-10 perces késések - tette hozzá a sajtóügyeletes.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.