Kiss Péter: önbíráskodásnak nincs helye

Kiss Péter szerint nincs helye az önbíráskodásnak. A szocialista alelnök erről kérdésre válaszolva beszélt a Szigetmonostoron történtekkel kapcsolatban az MSZP Baloldali Tömörülés rendezvénye előtt szombaton, Budapesten.

Szigetmonostoron egy helyi étteremben az MSZP XV. kerületi szervezetének elnöke szerint inzultálta, majd kétszer is megütötte a település alpolgármesterét Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa. Nádas Zsolt megerősítette a hírt, elmondva, hogy a tettlegesség hátterében egy, a gárdistákról szóló megjegyzés állt.

Pörzse Sándor szerint „éttermi szóváltás" és nem verekedés történt közte és Szigetmonostor alpolgármestere között.

Kiss Péter hangoztatta, hogy önmérsékletre és önuralomra van szükség. Hozzátette: nem szabad lángra lobbantani az izzó parazsat, hiszen ez csak egy szélsőséges politikai erő érdeke. Nem tűrhető el, hogy egy betiltott szervezet provokálja a demokratikus intézményrendszert - szögezte le.

Emellett - mint mondta - egységesen ki kell állnia a demokratikus erőknek. Azt várom, hogy mi nyilatkozataink mellett ott lesz Orbán Viktoré is - fogalmazott.

Az alelnök tájékoztatása szerint a Baloldali Tömörülés zárt rendezvényén - amelyen részt vesz Bajnai Gordon miniszterelnök is - arról beszélgetnek, hogy milyen lesz a gazdasági válság utáni világ Magyarországon. Úgy látja, ez a szocialisták választási programjának a kihívása is.

Kiss Péter kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP úgy számol, hogy az év második felére elindul egy olyan növekedés, amely segítheti a kitörést a gazdasági válságból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.