Kislétai támadás: Draskovics raportra hívta a rendőri vezetőket

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter magához rendelte hétfő estére az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőit, hogy személyesen tájékozódjon a romák elleni támadások nyomozásának állásáról és a hétfői kislétai gyilkosságról - ezt a tárcavezető az MTI-nek hétfő délután adott interjújában jelentette be.

A rendőrség megítélése szerint a hétfői kislétai bűncselekmény beleillik abba a romák elleni támadássorozatba, amelyek ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást - nyilatkozta Draskovics Tibor. Hozzátette: részben ezért javasolta Bencze József országos rendőrfőkapitánynak, hogy emelje meg a nyomravezetői díjat az eddigi rekordnak számító 100 millió forintra, azért, "hogy aki a legkisebb hasznos információt is adhatja, ösztönözve érezze magát, hogy a rendőrséghez forduljon".

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogyha az 50 millió forintos nyomravezetői díj nem volt elegendő az ügy megoldásához, elegendő lesz-e a 100 millió forint, Draskovics Tibor azt mondta: nem tudhatják, de egyetlen lehetőséget sem szabad kihagyni ahhoz, hogy minél gyorsabban véget lehessen vetni ennek a "rettenetes sorozatnak".

Draskovics Tibor az MTI kérdésére nem zárkózott el Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnökének javaslatától, miszerint az lenne a célravezető, ha nemzetközi segítséget kérne a rendőrség a romák elleni támadások elkövetőinek felderítéséhez. A miniszter emlékeztetett: korábban ő javasolta az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szakértőinek bevonását. Kitért arra, hogy szerencsére csak korlátozott a hazai tapasztalat az ilyen jellegű bűncselekmények esetében, így nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy alaposan megvizsgálják, kérhető-e más országok nyomozószerveitől segítség. "Ha van jó javaslat arra, hogy más országok szakértőit keressük meg, én leszek az első, aki a szükséges diplomáciai lépéseket megteszem" - közölte a miniszter.

A Szabolcs megyei Kislétán hétfő hajnalban támadtak rá fegyverrel ismeretlenek saját otthonukban anyára és lányára. A 45 éves édesanya a helyszínen meghalt, 13 éves lánya súlyos, lőtt sérülésekkel került kórházba. A bűncselekmény áldozatát az Országos Cigány Önkormányzat saját halottjának tekinti. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.