Kisebbségi vezető az árokban

Több milliós kér érte az államkincstárat amiatt, hogy több szülő börtönben lévő gyereke után is felvette a családi pótlékot; egy beteg halála miatt bírságoltak meg egy vasvári kórházat; árokba fordult autójával, majd dülöngélve szállt ki a békési cigány kisebbségi elnök - vidéki tudósítóink, illetve at MTI lapszemléje.

Rabok után is igényeltek családi pótlékot

A fiatalkorúak börtönében lévő gyerekek után is felvettek családi pótlékot a szülők több borsodi városban, sőt iskoláztatási- és tankönyvtámogatást isigényeltek, miközben a börtön falai között tanultak a fiatalok - írta az Észak-Magyarország pénteken. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megjelenő lap cikke szerint az államkincstárt ért kár több millió forintra tehető. A kincstár már leállíttatta a pótlékok és juttatások kifizetését ezen családoknak, és arra kötelezte őket, fizessék vissza a jogtalanul felvett pénzt, ellenkező esetben végrehajtást kezdeményeznek ellenük. (MTI)

Mentőöv a szegedi mentősöknek

Nyolc Csongrád megyei mentőállomást is pénzhez juttathatnak a civilek, írja a Délmagyarország. Internetes és SMS-ben leadott szavazatokkal lehet segíteni az Országos Mentőszolgálat vidéki állomásait a www.segitsokosan.hu oldalon, április közepéig. A heti voksok győztesei 250 ezer forinttal gazdagodhatnak egy multicégnek köszönhetően. A szegedi mentősök minden segítségnek örülnének, a kivonulások közötti pihenőidő hasznos eltöltéséhez szeretnének beszerezni bizonyos dolgokat. A Szilágyi utcai épületben 40 mentőápoló, 40 gépkocsivezető és 20 mentőorvos dolgozik 12-12 órás szolgálatban – szinte romos bútorzat között töltve az időt, amikor épp nem kell rászorulókat szállítani. A pihenési körülmények javulása a szakemberek állapotát – s így a betegellátás színvonalát is javítaná. (Tudósítónktól)

Milliós bírság egy beteg halála miatt

Az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) másfél milliós bírsággal sújtotta a vasvári egészségügyi ellátó intézményt egy tavaly elhunyt 38 éves férfi halálának körülményei miatt, írja a Vas Népe pénteken. A cikkből kiderül: az orvos többszöri telefonálásra sem nem ment ki azonnal. A beteg állapota rosszabbodott, megállt a szíve. A mentők már újraélesztésbe kezdtek, amit az érkező ügyeletes orvos leállított, mert szerinte beállt a halál. Az EBF megállapította: a betegellátás nem érte el a jogszabályok által megkövetelt gondosságot. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt  ügyészségi vádemelés is történt. (Tudósítónktól)

Árokba fordult a Békés megyei cigány kisebbségi elnök

Bódult állapotban vezette autóját a napokban Dógi János, a Békés Megyei Cigány Önkormányzat elnöke és egy árokba borult; ellene járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt nyomozás indult - írta a Békés Megyei Hírlap pénteken. A kisebbségi politikus Sarkadon, a Szent István téren hajtott árokba, majd dülöngélve, bódult állapotban szállt ki a kocsijából. Az autó vezetője a lapnak elmondta, hogy egészségi problémáimiatt állandó gyógyszeres kezelés alatt áll, ugyanakkor súlyos gyógyszerallergiája is van. Azon a napon éhgyomorra vette be agyógyszerét, és eléggé rossz állapotban volt, ezért csúszott le az útról. (MTI)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.