Ünnep van, de ez se Orbánt, se Ádert, se Semjént nem érdekelte

Se a kormányfő, se az államfő nem vállalt szerepet a forradalom évfordulójának hazai megünneplésében – tette szóvá az RTL Klub híradója. Semjén Zsolt Nigériában töltötte az évfordulót.

Orbán Viktor kormányfő külföldi elfoglaltságai, brüsszeli és madridi útja miatt nem tud részt venni az idei ünnepi eseményeken – derült ki a csatorna tudósításából. Madridban az Európai Néppárt tisztújításán vesz részt a kormányfő, Brüsszelben pedig rendkívüli uniós csúcsot tartanak a hétvégén.

Áder János államfő bajorországi magyar szervezetek és intézmények kezdeményezésére a müncheni főkonzulátus ünnepi rendezvényén mondott beszédet, majd találkozik Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel.

A Kossuth téren az ünnepélyes zászlófelvonásra így rendhagyó módon nem az államfő, hanem Kövér László házelnök adott engedélyt, de beszédet ő sem mondott.

A kereskedelmi televízió híradójának információi szerint Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt, a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes ezúttal Nigériában tárgyalt, így ő sem szólhatott a nemzeti ünnepen a magyarokhoz. Az afrikai országban felkereste az abujai nagymecsetet, ahol a miniszterelnök-helyettest Ibrahim H. Jega, az Országos Iszlám Tanács főtitkára és Alhaji Baba Yunusa, a nemzeti nagymecset vezetőségének elnöke fogadta. Ottani beszédében azt mondta, a terror sem nemzetet, sem vallást nem ismer. „A muzulmán hit iránti tiszteletünk alapján is a terrorizmus valamennyi formáját határozottan elutasítjuk” – jelentette ki.

Nigéria vallási vezetői köszönetüket fejezték ki Magyarország szolidaritásáért, és hitet tettek a muzulmán-keresztény testvériség mellett. Rámutattak arra, hogy a Boko Haram a nigériai nemzet ellensége, amellyel szemben az egyház és a kormányzat közösen lép fel. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.