Kínos kínai zászlóbaki Debrecenben

Kulturális együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá ma délután Wang Rinchen, a kínai Belső-Mongólia Autonóm Terület Kulturális Bizottságának elnöke és Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere a debreceni Kölcsey Központban.

A 14 órára meghirdetett esemény azonban több mint fél órát csúszott többek között amiatt, mert a rendezvényszervezők nem a megfelelő kínai zászlót helyezték el a helyszínen. A rendezők eredetileg egy kínai, egy magyar és egy debreceni városi zászlót raktak ki, ám a kínai delegáció nehezményezte, sőt szóvá is tette, hogy a fekvő elrendezésű kínai zászló helyett egy másik, egy álló formátumú, nem szabványos zászló volt a teremben.

Miután hirtelenjében nem sikerült a megfelelő formátumú zászlót beszerezni, a Kölcseyben úgy döntöttek, hogy akkor inkább mind a három zászlót eltávolítják. Ezután a kínai delegáció visszatért a terembe, és a ceremónia rendben, békés légkörben lezajlott.

Az együttműködés egyébként több mint két éves előkészítő munka eredményeképpen jöhetett létre. Ennek egyik esemlénye az volt, hogy szeptember 29-én együttműködési megállapodásokat írtak alá Budapesten a kockázati tőkebefektető és ipari ingatlanfejlesztő debreceni XANGA cégcsoport, valamint Kína Belső-Mongólia tartományának intézményei és vállalkozásainak vezetői, Debrecen önkormányzata és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. támogató nyilatkozatával.

A két régió közötti együttműködés célja egy Debreceni Belső-Mongol Technológiai és Kulturális Park létrehozása a cívisvárosi nemzetközi repülőtér környezetében. Az együttműködés technológia park fejlesztés, illetve nemzetközi cargo és logisztika mellett a kultúra és hagyományőrzés, valamint a beutazó turizmus területeit is felöleli.

A Debrecenben ma aláírt együttműködés célja közös kulturális rendezvények szervezése, valamint regionális kulturális és művészeti tevékenységek szervezése művészek és kulturális szakemberek kölcsönös meghívásával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.