Kinyírták a profikat a százszoros adóval

Nagy bajba került Komárom-Esztergom megye 18 profi pálinkafőzője – írja a KEMMA. Akad köztük, amely január elsejétől korábbi megrendelőinek csaknem 70 százalékát elvesztette, miután a náluk kifőzetett cefre után százszor annyi szeszadót kell fizetni, mint a házi készítésű párlatok esetében.

Bár Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tavaly májusban még úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió bíróságának a magyar házi pálinkafőzés adómentességét kifogásoló álláspontjával nem ért egyet, a 2010. szeptember 27-től hatályban lévő jogszabályt mégis megváltoztatták.

Orbán és egy kupica 2013 áprilisában. Versenyhátrány
Orbán és egy kupica 2013 áprilisában. Versenyhátrány
M. Schmidt János / Népszabadság

Ennek következtében az idei esztendő első napjától újra kell szeszadót fizetni. Önmagában ez nem lenne baj – derül ki a cikkből –, de az teljes egészében érthetetlen, hogy miért nem egységes mértékben. A hatályba léptetett rendelkezések szerint a bérfőzők által készített jó minőségű pálinka adótartama százszor nagyobb, mint a magánfőzők vitatható minőségű nedűi után fizetendő mérték.

Egészen pontosan ez azt jelenti, hogy a profi mesternél főzetett pálinka literéért 835 forint adót kell leróni, míg a házi készítésű párlatok után elég csak átalányt fizetni, ami csupán ezer forint egy évben 86 liternyi mennyiség esetében. Vagyis literenként még 12 forint sincs.

Tekintettel arra, hogy szeszadó nélkül az utóbbi négy évben is kellett áfát, iparűzési adót és különböző járulékokat fizetniük a bérfőzőknek, összességében 400 forint körül, ha ezt is hozzáadjuk az újabb 835 forintos sarchoz, akkor egyértelmű, hogy náluk százszor nagyobb a pálinkafőzetés adótartama, mint a házi főzögetések esetében.

A profi főzdék úgy vélik, versenyhátrányba kerültek. És bosszankodnak, hogy a kamarák és a szakmai szövetségek vezetői hallgatnak. Pedig – álláspontja szerint – a jogszabály elfogadói ezzel az intézkedéssel „kinyírták" a minőségi pálinkákat készítő szeszfőzdéket, s ezzel egyértelműen veszélybe került az egyik legismertebb Hungaricum.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.