Kinevezték a főtitokszolgákat

A miniszterelnök ma adta át Balajti Lászlónak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, valamint Dobokay Gábornak, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának a kinevezési okmányaikat.

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a polgári titkosszolgálati vezetők kinevezési okmányainak átadásánál jelen volt Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter is. Az új főigazgatókat szakmai pályafutásuk és alkalmasságuk alapján választotta ki a miniszterelnök. Bajnai Gordon a kinevezések átadása után elmondta: törvényes, szakszerű és hatékony munkát vár el az új vezetőktől.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága december 21-i ülésén konszenzussal, ellenszavazat nélkül támogatta Balajti László és Dobokay Gábor főigazgatói kinevezését - ismerteti a közlemény. Az MTI aznapi értesülése szerint a jelöltek kinevezését hat igen és négy tartózkodás mellett támogatta a testület. A tartózkodók a Fidesz képviselői voltak.

Szollár Domokos kormányszóvivő emlékeztetett arra: a két tisztviselő kinevezését még 2009 végén javasolta a miniszterelnök, így a kormány múlt heti ülésén elfogadott döntési moratórium ezeket nem érinti, nem is érintheti. Múlt szerdán döntött a kormány arról, hogy személyi kérdésekben és a közfeladatok ellátásához nélkülözhető pénzügyi kötelezettségvállalásoknál döntési moratóriumot hirdet. E szerint 2010. március 1-től az új kormány minisztereinek hivatalba lépéséig nem lehet új vezetőket kinevezni minisztériumoknál és a központi államigazgatási szerveknél.

A központi államigazgatási szervek, illetve más költségvetési szervek, vagy a vagyonkezelésükbe tartozó gazdasági társaságok pedig április 1-je után tízmillió forintnál nagyobb értékű vagyon átruházásáról, illetve hasznosításáról csak a kormány hozzájárulásával dönthetnek. A döntéssel a Bajnai-kormány a következő kabinet mozgásterét akarja meghagyni - ismertette Szollár Domokos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.