Kínaiaknak árulná a Fidesz a tartózkodás engedélyt

250 ezer eurónyi államkötvény vásárlásával magyar állampolgárságot lehet szerezni egy fideszes javaslat szerint.

"A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény-vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk" – nyilatkozta a Népszabadságnak Babák Mihály, aki Rogán Antal fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzi az Országgyűlésnek a hétvégén benyújtott javaslatot. 

Szarvas polgármestere, aki a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának is a tagja, hozzátette: Rogán Antal úr és én is a magyar–kínai társaság, az Interparlamentáris Unió tagjai vagyunk. Sok tárgyaláson vettünk részt kínai vezetőkkel, üzletemberekkel, "ők küldték felénk ezt a kérést. Arra, miszerint ezzel váltanák ki a remélt IMF-hitelt, Babák Mihály úgy reagált: "ilyen mély összefüggést kár keresni", most még nem is kalibrálható, hány kínai üzletember szeretne így letelepedni.

update: A Fidesz-frakció kedden pontosított: nem állampolgárságot, hanem tartózkodási engedélyt ér az államkötvényjegyzés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.