Kilép az MDF-ből Mosonmagyaróvár polgármestere

Az MDF hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak - közölte a polgármester és egy szintén kilépő önkormányzati képviselő.

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő, ennek nyomán egyetlen delegáltja sem marad a helyi testületben az MDF-nek. A két politikus hétfőn jelentette be lépését, amelyet mindketten azzal indokoltak: az MDF hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak. Jelezték: nem tervezik, hogy más párthoz csatlakoznak.

A Fidesszel és egy civil szervezettel közös listáról korábban a párt négy jelöltje jutott be az önkormányzatba, de ketten már korábban kiléptek az MDF-ből - mondta a polgármester. Közlésük szerint nem lépnek ki a polgári frakcióból, az MDF-színekben bejutott Szabó Miklós viszont függetlenként folytatja ténykedését a megyei közgyűlésben. "Ez az első párt az életemben" - mondta az MDF-hez 1988-ban csatlakozó városvezető, aki úgy véli: a 2006-os választások első fordulója után "érezni lehetett, hogy az MDF országos politikája megváltozik". Ez szerinte mára oda vezetett, hogy a politikai erő tevékenysége ma "néhány ember pozíciójának a megőrzéséről és továbbviteléről, nem egy értékrend továbbviteléről szól".

A politikus - aki néhány hónapja mondott le a párt megyei szervezetének elnöki tisztéről - korainak nevezte azt a kérdést, hogy milyen színekben indul az őszi önkormányzati választáson. Azt azonban megemlítette: noha kapott erre felkérést, nem készül országos szintű politizálásra, így nem indul a parlamenti választásokon. A mosonmagyaróvári MDF-elnökségről nemrégiben lemondott Németh Sándor akkori és mostani lépését is azzal indokolta, hogy kedvezőtlen irányba indult el a párt, ő azért maradt tag, mert várt egy "kedvező fordulatra", de éppen az általa remélttel ellentétes irányú folyamatok indultak be a pártban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.