Kilakoltatás után a gyerekeket is elvették

Bár törvény és ENSZ-egyezmény is tiltja, egy józsefvárosi anyától a megoldatlan lakáshelyzet miatt vették el három gyermekét.

Öt nappal az után, hogy a Józsefvárosban tetemes rezsitartozás és rossz magaviselet miatt kilakoltattak egy családot, a 25 éves anyától a gyámügy elvette három gyermekét.

   Danó Gyöngyi pakol. Néhány nap alatt mindenét elvesztette
Danó Gyöngyi pakol. Néhány nap alatt mindenét elvesztette
Földi D. Attila / Népszabadság

A Danó családnak a döntést a VIII. kerületi gyámhivatal a lakhatási gondokkal indokolta. A három- és a hétéves lány, illetve az ötéves fiú vidéki nevelőszülőkhöz került. A szülők és az agyvérzéséből lábadozó nagymama hajléktalanszállón húzta meg magát. A nagypapa tavaly nyáron úgy akart pénzt keresni, hogy migránsokat csempészett Ausztriába, de rajtavesztett. Börtönben ül, miközben a családját utcára tették Budapesten.

A család elhelyezéséről a múlt heti kilakoltatás után A Város Mindenkié csoport gondoskodott. A kerület egy közleményt adott ki, amelyben az állt, hogy magatartásbeli gondok is hozzájárultak ahhoz, hogy – aktivisták élőláncos tiltakozása ellenére – kilakoltatták Danóékat a Diószeghy utcai lakásból.

Az AVM szerint a gyermekvédelmi törvény és az ENSZ gyermekjogi egyezménye is tiltja, hogy a lakáshelyzetre hivatkozva emeljék ki a gyerekeket egy családból. Mégis egyre többször történik meg ez.

Az AVM amellett, hogy embertelennek tartja ezt a gyakorlatot, úgy véli: az államnak az a feladata, hogy segítse a nehéz helyzetbe került családokat, akár adósságuk rendezésé­ben, akár alternatív lakhatási lehetőség biztosításával. Ha a hivatal szerint kétséges, hogy a család megfelelően gondoskodik a gyermekeiről, akkor sem a legdrasztikusabb és a gyermekeket leginkább traumatizáló megoldást kellene alkalmazni. Elfogadhatatlan, hogy egy család bő egy hét alatt elveszítheti a lakását, a gyermekeit, a szociális intézmények pedig ahelyett, hogy ezt megakadályoznák, azon dolgoznak, hogy a gyerekek állami gondozottakká, a szülők pedig hajléktalanná váljanak – áll az AVM állásfoglalásában.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.